Meghalt Végvári Tamás

Rövid, súlyos betegség után 73 éves korában meghalt vasárnap Végvári Tamás színművész – tudatta honlapján az Örkény István Színház.

A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész csaknem negyven éves pályája során a Pécsi Nemzeti, Veszprémi Petőfi, a Szegedi Nemzeti, a Thália, a Budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának is tagja volt.

Játszotta többek között Shakespeare Hamletjét, alakította Csehov Három nővér című darabjában Prozorov szerepét is. Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor volt.

Végvári Tamás1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is.

Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti.

– Független Hírügynökség –








hirdetés