Megható történet Nyíregyházáról: Egy kamasz fiú integetett és szaladt felé, majd olyan dolog történt, amire nem számított…

Megható történet Nyíregyházáról: Egy kamasz fiú integetett és szaladt felé, majd olyan dolog történt, amire nem számított…
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza, Nyírgyulaj – Ha néhanapján elintézni valóm akad Nyíregyházán, úgy osztom be az időmet, hogy néhány percre betérhessek a Magyarok Nagyasszonya templomba. A mély csend áhítattal tölt el és imára késztet. Megköszönöm a kegyelmeket, amiben részesültem. Elmondom örömöm, bánatom, és megkönnyebbült szívvel folytatom az utamat – írja olvasónk.

Így indultam el azon a bizonyos napon is. Leszálltam a buszról, és iparkodtam a templom felé, amelynek előterében két férfi beszélgetett. Az egyikük pap lehetett, mert reverendát viselt. Már karnyújtásnyira voltam az ajtótól, amikor éles kiáltást hallottam: „Mama!”
Segélykiáltásnak tűnt. Önkéntelenül megfordultam, de hármunkon kívül mást nem láttam a közelben. A közlekedési lámpa felől egy kamaszkorú fiú integetett és szaladt felém. Kíváncsian vártam, hogy mit akarhat tőlem. Hirtelen megtorpant, és azt kérdezte, megölelhet-e. Olyan váratlan, ugyanakkor szokatlan volt a kérése, hogy nem tudtam megszólalni.

Fogyatékos, fogyatékos…

Hallgatásomat beleegyezésnek vette, lehajolt, és gyöngéden, hosszan átölelt. Mikor kibontakoztam a karjaiból, megpuszilta az arcomat, és meghatódottan azt suttogta: „Köszönöm, nagymama!”

„Miért tetted ezt?” – kérdeztem, mire azt válaszolta, hogy csak úgy, és vonogatta a vállát. Szerettem volna váltani vele néhány szót, de köszönés nélkül elrohant. Álltam bambán, értetlenül. A pap kérdése zökkentett vissza a valóságba. Kedvesen megkérdezte, hogy jól vagyok-e, nem esett bántódásom. – Szegény gyerek fogyatékos, de nem közveszélyes, gyakran megfordul errefelé – nyugtatott meg.
Megköszöntem az érdeklődését, tájékoztatását, és beléptem a templomba, de nem tudtam imádkozni. A fülemben zakatolt, hogy „fogyatékos, fogyatékos…” Kétségtelen, a viselkedése arra utalt, de ugyanakkor szeretetre vágyó gyermeknek tűnt. Bizonyára nem olvasta Szent Kalkuttai Teréz anya mondását, miszerint: „ha boldog akarsz lenni, előbb te tegyél másokat boldoggá”. Ő így cselekedett. Megelőlegezte a gyengédséget, szeretetet, hogy ő is részesülhessen benne.

Karácsonyi elmélkedés

Hazafelé tartva azon elmélkedtem, hogy a szeretet éppen olyan nélkülözhetetlen az életünkben, mint a táplálék, a víz vagy a levegő. Karácsony közeledtével gondolkozzunk el azon, hogy a gyermekünk, unokánk minek örvendene jobban: drága játéknak, amit egy idő után megunva félrelök, vagy ha leülünk vele játszani, beszélgetni, hogy érezzék, mennyire fontosak a számunkra, mennyire szeretjük őket.

– Ludescher Erzsébet –








hirdetés