Megint volt egy „lyukas” negyed

Megint volt egy „lyukas” negyed
A székesfehérvári felkészülési torna második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Marso-Nyíregyháza KK élvonalbeli flrfi kosárlabda-csapata, amely a szombati zárás során a házigazda Albacomppal mérkőzik.

A három amerikai, egy-egy cseh és litván légióst is bevető szlovákiai Komárnó (amely a torna nyitónapján 91–78-ra kapott ki a házigazda Albacomptól) ellen sem szerezte meg a felkészülési időszakban vívott tornák első győzelmét a Marso-NYKK. Az élvonalbeli férficsapat a székesfehérvári torna második napján ellentétes utat járt be az egy nappal korábbinál, vagyis ezúttal a nagyszünetre még előnnyel vonulhatott (48–42), de térfélcsere után Czigler Lászlót technikai hibával kipontozták, majd hosszabb időre Sitku Ernő is a kispadra kényszerült, és mindezek kihasználva a szlovákok fordítani tudtak.

Csütörtökön az első, ezúttal a harmadik volt a Ferenczi-csapat „lyukas” negyede, ekkor a szlovákok húsz pontot vertek a nyírségiekre. A nyíregyháziaknál a két légiós játéka és pontereje továbbra is megnyugtató, ketten több egységet tettek a közösbe, mint a keret magyar játékosai…


Felkészülési torna

Marso-NYKK–MBK Rieker Komarno (szlovákiai) 87–100 (26–21, 22–21, 16–36, 23–22)

NYKK: Sztojakovics 21/3, Szarvas 15/9, Marshall 23/3, Sitku 10, Czigler 10. Csere: Lekli 5, Siska, Nagy K., Mondzinger 3. Komarno. Legjobb dobók: C. Jackson 34, Berkis 26/15, Burrows 20.

 

– Bodnár Tibor –








hirdetés