Megjelent az új Firefox böngésző

Megjelent az új Firefox böngésző
Megjelent kedden az ingyenes letölthető Firefox böngésző új verziója, ami a Microsoft Internet Explorerének alternatívájaként lett ismert.

A programot készítő alapítvány, a Mozilla adatai szerint több mint hetven millióan használják programjukat internetezésre.

A Mozilla elnökhelyettese szerint csak véletlen, hogy egy héttel azután jelentették meg az új Firefoxot, hogy a Microsoft is előjött az Internet Explorer legújabb, hetedik változatával. A szoftveróriás böngészőjét négy millióan töltötték le az első négy nap alatt.

A két éve megjelent Firefox főleg a fiatalok között lett népszerű: néhány fiataloknak szóló internetes oldal azt jelezte, hogy látogatóinak harmada használja az ingyen letölthető programot. A böngésző népszerűségét egyebek mellett annak is köszönheti, hogy jobban ellenáll a különböző támadásoknak, mint a Microsoft terméke.

Egy felmérés szerint a 250 embernél többet foglalkoztató amerikai cégek 44 százaléka engedi, hogy dolgozói a Firefoxot használják az Internet Explorer helyett – ez a szám 26 százalék volt egy évvel ezelőtt.

A program 35 nyelven tölthető le, és működik a Windows, a Macintosh és a Linux alatt is. A készítők szerint az új verzió jobban ellenáll a kémprogramoknak, és 12 fontosabb újítást tartalmaz, mint például egy beépített helyesírási szótár.








hirdetés