Megkérdezték a nőket, mi izgatja fel őket a leginkább szex közben – Ugyanazt a meglepő választ adta a 75%-uk (18+)

Akt.:
Megkérdezték a nőket, mi izgatja fel őket a leginkább szex közben – Ugyanazt a meglepő választ adta a 75%-uk (18+)
© Illusztráció: getty images
Az érintések és a csókok fontosak persze, de van azonban még valami, ami megkoronázza az élményt, sőt, teljesen eszét veszti tőle a nő. Meglepő eredménnyel zárult a szex-felmérés – viszont jó kis ütőkártyát adott a férfiak kezébe.


A megkérdezett nők 75 százaléka (ami azért igen nagy szám) azt a választ adta, hogy a párjuk izgalmától indulnak be leginkább. Ez eddig oké, de hogy ezen belül mi az, ami a leginkább feltüzeli őket? Kiderült: az izgalom hangjai. Vagyis a sóhajok. A sóhajok nem csupán a férfiak számára jelentenek izgató visszajelzést, de a nőknek is. Egy forró együttlét során kevés vágykeltőbb dolog van, mint egészen közelről hallgatni párunk zihálását, szapora, izgatott lélegzetét. Egy szóval, kedves férfiak, elég a visszafojtott hangokból: nem kell persze nagyon hangoskodni, a megjátszott nyögések pedig lohasztóak is lehetnek, de ha valami jól esik, az öröm hangjait nem kell ám elnyomni. Érzéki sóhajokra fel!

Forrás: ripost.hu


Ijesztő eredmények: A 25 év alattiak negyede még soha nem védekezett

Minden harmadik megkérdezett 16-25 év közötti fiatal legalább hetente egyszer él nemi életet, ennek ellenére a korosztály egynegyede még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert – derül ki egy friss hazai kutatásból.

Kiderült, minél többet szexel egy férfi, annál jobban hisz Istenben

Érezte már úgy egy kiadós szex után, hogy rögtön a templomba kell rohannia? No nem a megbánás miatt, hanem csak úgy imádkozni és meghallgatni egy misét. A tudomány most bebizonyította, hogy ez nem is elképzelhetetlen jelenet.

Ez a szexpóz most a nagy őrület, viszont sokan nem tudják megcsinálni (18+)

Pedig sok előnye van: nincs szükség ágyra sem, mindkét fél ugyanazt kapja, senki sem kerül háttérbe, mindkét fél ugyanúgy irányít. Az is igaz, hogy ez a pozíció nem a hosszú, romantikus együttlétekre lett kitalálva – inkább a heves menetekre.

Sose találod ki, hol szeretne a legtöbb férfi szexelni (18+)

Te mire tippelnél, mire vágyik vajon a legtöbb férfi, hol szeretne együtt lenni a partnerével? A kocsiban? Az ágyban? A konyhapulton? Nem, nem.

Címkék: ,







hirdetés