Miért látogattak ki a nyíregyházi disznótoros fesztiválra?

Akt.:
Miért látogattak ki a nyíregyházi disznótoros fesztiválra?
Nyíregyháza – Nagy rajongói vagyunk a hasonló gasztronómiai rendezvényeknek, és kíváncsiak voltunk, hogy az ország ezen térségében hogyan, milyen ízvilággal készítik a hurkát, a kolbászt és a toroskáposztát – válaszolta kérdésünkre Hegyi Istvánné, aki férjével Budapestről érkezett a böllérversenyre.

– Évek óta készültünk már Napkorra, de valami mindig közbejött. Most azonban mindent megkóstolunk – tette hozzá Hegyi István. –

Hegyi István

Kíváncsi voltam, hogy a napkori fesztivál be tud-e illeszkedni a nagyvárosi, a skanzen miatt mégis falusi környezetbe. Jó döntés volt Nyíregyházára hozni a rendezvényt – állapította meg Ignácz Mihályné.

Ignácz Mihályné

– A gyermekkoromat idézi fel a múzeumfalu környezete és a böllérverseny hangulata. Örülök, hogy az időjárás is mellénk állt, így nem marad más dolgunk, mint hogy jól érezzük magukat – jegyezte meg Tóth Ilona.

Tóth Ilona

– Nagyszálláson élek, szeretem a falu hangulatát, így szívesen látogatok el a hagyományos, magyar ételeket és italokat felvonultató gasztronómiai rendezvényekre – árulta el Sztankó Brigitta.

Sztankó Brigitta

– Fontosnak tartom a hagyományok ápolását, a disznótoros pedig a kultúránk része. Szeretném majd továbbadni a gyermekeimnek én is – mondta Horváth Noémi.

Horváth Noémi

KM-CsA








hirdetés