Megkérdeztük: Ön szokott az interneten vásárolni?

Megkérdeztük: Ön szokott az interneten vásárolni?
Nyíregyháza – Balogh István nem igazán szokott a neten nagybevásárlást tartani. – Egyszer-egyszer vásároltam már ruhát, illetve cipőt, ettől függetlenül szívesebben megyek be egy üzletbe, ahol meg tudom fogni, meg tudom nézni tüzetesebben a holmikat.

Simai Sára otthonosan mozog az internet világában, viszonylag gyakran vesz valamit a világháló segítségével. – Jutottam már így hozzá telefonhoz, cipőhöz és különféle ruhadarabhoz. Kényelmes, otthonról, a karosszékben ülve elintézhető minden – nevezte meg az internetes vásárlás előnyeit a fiatal lány, akinek negatív tapasztalata még nem volt ezen a téren.

Makara László nem igazán ismeri ki magát a cybertérben, de egyébként sem rendelne semmit úgy, hogy előtte nem látja saját szemével.

Palsák Attila nem használ számítógépet, ám ha volna neki, szívesen kipróbálná a netes vásárlást. – Sajnos otthon nincsen gépem, nem tudok min internetezni.

Kovács Zoltán főként számítástechnikai eszközöket, kiegészítőket szerez be a világhálón. – Ha elegendő időt szentelünk rá, sok dolgot meg tudunk szerezni akciósan.

Lengyel Levente legfeljebb félévente vásárol online. – Én is vettem már így számítástechnikai eszközt, de ékszert is jó áron.

KM-TG








hirdetés