Helyi közélet

2015.10.01. 10:03

Mit mond a népmese a mai gyerekeknek?

Nyíregyháza - A pedagógusok mellett a szülők is sokat tehetnek azért, hogy a gyerekeket elvarázsolja a mesék világa.

Nyíregyháza - A pedagógusok mellett a szülők is sokat tehetnek azért, hogy a gyerekeket elvarázsolja a mesék világa.

Minden évben szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján ünnepeljük – az Óperenciás tengeren innen s túl – a magyar népmese napját, immár 11. alkalommal. Az idén 62 magyarországi és kilenc határon túli helyszínen több mint száz program várta az érdeklődőket. Számos iskolában tartottak felolvasást, több helyen hirdettek rajzpályázatot, kvízversenyeket a népmese jegyében.

Természetesen a megyeszékhely is bővelkedett előadásokban, felolvasásokban és játékos műsorokban: a Jósa András Múzeumban, a Kállay Gyűjteményben, a Sóstói Múzeumfaluban és a Móricz Zsigmond megyei könyvtárban is mesés programokkal várták a népmesék szerelmeseit.

A magyar népmesekincs megőrzése és terjesztése céljából programot dolgozott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Minden este egy mese

Többek között azt szeretnék elérni, hogy a köznevelésben és a felsőoktatásban nagyobb hangsúlyt kapjanak a magyar népmesék, mivel a közösségi identitás, az egyéni fejlődés és a családi összetartó erő szempontjából is fontosak. Meghirdetik a „Minden este népmese” programot, amely arra buzdítja a szülőket, hogy többen és többet meséljenek a gyermekeiknek.

– Mi, pedagógusok is arra törekszünk az óvónőktől a napközis nevelőkön át a tanítókig, hogy minél több képzelet szülte, tanulságos és szórakoztató történetet ismerjenek és szeressenek meg a gyerekek. Az egyik elsősöm azt mondta, alig várja, hogy megtanuljon olvasni, le sem teszi majd a mesekönyvet! – mesélte egy nyíregyházi tanítónő.

KM


Most megtudhatod, mennyire ismered a magyar népmesék világát. Sok sikert! tovább »

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünnepeljük Óperenciás tengeren innen s túl a magyar népmese napját. Olvashatnánk fel mi is meséket, hirdethetnénk rajzversenyt, esetleg meseíró versenyt is rendezhetnénk, de inkább összegyűjtöttük a legpazarabb mémeket. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában