Megkezdődött az 52. Hortobágyi Lovasnapok

Akt.:
Megkezdődött az 52. Hortobágyi Lovasnapok
© Fotó: Derencsényi István
Hortobágy – A különleges programsorozat az 1671 óta fennálló ménes területén a régi lovasnapok hangulatát megőrizte, ugyanakkor napjaink lovas életének többféle szegmensét mutatja be. Az eseményeknek kiváló hátteret és keretet nyújt a hortobágyi puszta, mely 1999 óta a Világörökség része.

Az egész hétvégén át tartó színes programkínálatban múlt és jelen “randevúzik” egymással, hiszen a hagyományos lovasnapi elemek mellett – mint az izgalmas csikós bajnokság – a mai kor igényeihez igazodva és Magyarország egyik legjelentősebb lovas szakmai központjához méltón díjugró és fogathajtó versenyek is helyet kaptak, majd mindkét nap méltó zárásaként a nóniusz ménes vágtat keresztül az arénán.

lovasnapok1Fotó: Derencsényi István

A rendezvény ideje alatt az országos népművészeti és kirakodóvásárban régi magyar mesterségeket ma is aktívan művelő kézműveseket csodálhatnak meg az érdeklődők.

A Gyermek Lovasfaluban a kisebbek akár egész nap elkalandozhatnak a népi játékok és kézműves sátrak között, vagy élvezhetik az egész nap folyamatosan zajló színpadi előadásokat. A családok szombaton a Csík Zenekar, és a Parno Graszt koncertjeivel zárhatják a napot, míg vasárnap délelőtt az Alma Együttes várja a gyerekeket a legújabb, Hortobágyról szóló lemezbemutató koncertjére.

lovasnapok3Fotó: Derencsényi István

Tavaly először rendeztek a Hortobágyon Nemzeti Vágta előfutamot. Nem lesz ez idén sem másképp: július 7-én idén ismét a Lovasnapok ad helyszínt a Hortobágyi Vágtának, mely a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágta előfutama.

A rendezvény autentikus gasztronómiai élményeket is kínál, hiszen a magyaros konyhájáról híres Hortobágyi Csárda gondoskodik arról, hogy senki ne távozzon üres hassal. A bográcsban rotyogó szürkemarha pörkölt, a slambuc és a roston sült finomságok mellett egy igazi
különlegességgel, a „betyárburger”, is várják a vendégeket, mely 100 %-ban szürkemarhából készül.

Az 52. Hortobágyi Lovasnapok a család minden tagját szeretettel várja július 6-8. között! A programokról bővebben olvashatnak a rendezvény honlapján.








hirdetés