Megkezdték a szociális tűzifa kiosztását Zajtán

Megkezdték a szociális tűzifa kiosztását Zajtán
© Illusztráció: Epic Gardening
Zajta – A település lakói két részletben kapják meg a tüzelőanyagot.


Utolsó mezőgazdasági munkaként a kukoricát is betakarították a közelmúltban az önkormányzati földekről Zajtán a közfoglalkoztatásban dolgozó helybeliek.

Mint Kosztya Zoltán, a magyar-román határ mellett található kis település polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta, közepesnek mondható az idén ősszel raktárba beszállított 200 mázsa kukorica. A termésnek már ismert a további sorsa, ugyanis az önkormányzat sertések tartásával is foglalkozik, és ezt a szemestakarmányt az állatok etetésére fordítják majd.
A település vezetője arról is beszámolt szerkesztőségünknek, hogy megkezdték a tűzifa osztását. A község valamennyi családja kap majd 9–10 mázsa fát, ennek egy részét – 6 mázsát – már megkapták a település lakói.

A kisszekeresi erdőből a Nyírerdő Zrt.-től kapták a szociális tűzifát, amelynek a szállítását az önkormányzat a közfoglalkoztatott emberekkel oldotta meg.

Hagyomány már a településen, hogy a karácsonyi ünnep előtti héten az önkormányzat megvendégeli a falu idős lakóit. Ez a szép szokás nem szakad meg, így lesz ez az idén is. Az ünnepségre az idősek műsorral, betlehemes játékkal készülnek.

KM








hirdetés