Meglepetés: bátori győzelem Budapesten

Meglepetés: bátori győzelem Budapesten
© Fotó: KM-archív
Nyírbátor, Sényő – A harmadik vonalban megyénk mindkét csapata idegenben lépett pályára.


Az első félidőben a játék képe alapján megérdemelten vezetett a Sényő a Diósgyőr II. otthonában, a gól után még kapuba tartó labdát is hárított az ellenfél. Az 50. percben egy harmincöt méterről eltalált diósgyőri lövés becsúszott a kapuba, megváltoztatva a játék képét. A vendégek próbálták megszerezni a vezetést, a DVTK kapusa két esetben is nagyot védett. A hajrában a hazaiak örülhettek gólnak, majd a már tizenegy emberrel támadó Sényőnek még egyet lőtt, és összességében megérdemelten nyert a DVTK.

Kihúzták a végéig

A Nyírbátor a listavezető ESMTK vendégeként játszott. A hazaiak kezdtek erőteljesebben, de a vendégek szervezetten és jól védekeztek, de időnként veszélyes kontrákat is vezettek. Gól nélküli állásnál vonultak pihenőre a csapatok, majd egy idő után a hazaiak bekeményítettek, az egyik kíméletlen belépő után Pálinkás Gergőt le kellett cserélni, ezzel jelentősen csökkentek a bátori gólszerzési esélyek.

A pályán lévők nem így gondolták, és a 72. percben Bagi Ákos a bal oldalon mindenkit faképnél hagyott, középre lőtte a labdát és a jól érkező Vámos Márk a kapu közepébe perdített. Ezt követően az ESMTK mindent egy lapra tett fel, de a Bátor jól állta a sarat és a mérkőzés végéig kihúzta az 1–0-s eredménnyel.

KM

Labdarúgás: NB III., Keleti csoport, 21. forduló

DVTK II.–Sényő-Carnifex FC 3–1 (0–1)

Diósgyőr, 200 néző, v.: Fekete (Farkas, Dobos).

DVTK II.: Pápai – Szűcs, Varga (Budaházi), Zsiga, Boros, Valkay, Korbély (Mertse), Farkas, Géringer L., Orosz, Géringer T (Jónyer). Edző: Vég Csongor.

Sényő: Gagyi – Bodó, Klepács, Kristófi (Phrakonkham), Lakatos L. (Ács), Bernáth, Fabu, Kapacina K, Barcsay (Lakatos B.), Kapacina V., Márton. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Farkas, Szűcs, Boros, ill. Kapacina V.Tudósított: Pehely Zoltán.

Vég Csongor: – Bosszantó, hogy ismét egy védekező pontrúgásból kaptunk gólt. A második félidőben nagyot játszottunk, nagyon jó csapatot sikerült megvernünk, tettünk egy lépést a célunk felé.

Imrő László: – Ezt a mérkőzést az első félidőben el kellett volna döntenünk, de sajnos nem sikerült. Több játékosunk is csődöt mondott, így nem maradt más, mint hogy gratuláljunk a hazai csapatnak a győzelemhez.

ESMTK–Nyírbátori FC 0–1 (0–0)

Budapest, 300 néző, v.: Szalai (Varga, Tinnyei).

ESMTK: Papp – Nagy M. (Lázár), Privigyei, Tóbiás, Bányai, Szabó, Horváth (Nagy R.), Boda, Kovács, Mohácsik (Soós), Túri. Edző: Turi Zoltán.

Nyírbátor: Vasas – Szegedi, Müller, Pálinkás (Vámos), Benkő, Boros, Scheibli (Danó), Fenyőfalvi, Terdik, Bagi, Mácsik (Tóth). Edző: Szilágyi Krisztián.

ESMTK Vámos. Kiállítva: Benkő (78.).

Tudósított: Janovics János.

Turi Zoltán: –

Szilágyi Krisztián: – Nagyot játszott a csapatunk, minden játékosom előtt le a kalappal. Mint a példa mutatja, ezzel a hozzáállással sokkal jobb képességű csapatokat is le tudunk győzni.

További eredmények: Tállya-Putnok 1-0, Jászberény-Eger 3-2, DEAC-Füzesgyarmat 0-5, Szolnok-Gyöngyös 2-1, Cigánd-Tiszaújváros 0-1, Sajóbábony-Salgótarján 2-0.

A csoport állása

1. Szolnok 21 15 2 4 42-17 47

2. Jászberény 21 15 1 5 52-24 46

3. ESMTK 21 14 4 3 32-16 46

4. Füzesgyarmat 21 12 4 5 38-16 40

5. Putnok 21 11 3 7 33-29 36

6. Nyírbátor 21 10 3 8 28-27 33

7. DEAC 21 9 3 9 36-37 30

8. Sényő 21 8 6 7 34-32 30

9. Tiszaújváros 21 8 4 9 35-29 28

10. Tállya 21 7 5 9 23-26 26

11. Eger 21 7 5 9 21-28 26

12. Sajóbábony 21 6 2 13 19-43 20

13. Gyöngyös 21 5 4 12 30-41 19

14. Cigánd 21 5 2 14 22-37 17

15. DVTK II. 21 5 2 14 21-41 17

16. Salgótarján 21 4 4 13 20-43 16


Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó NB III. 21. fordulójában megyénk mindkét csapata idegenben lépett pályára. Labdarúgás: NB III., Keleti csoport, 21. forduló DVTK II.–Sényő-Carnifex FC 3–1 (0–1) Diósgyőr, 200 néző, v.: Fekete (Farkas, Dobos). DVTK II.: Pápai – Szűcs, Varga (Budaházi), Zsi...








hirdetés