2012.05.4 14:53; Frissítve: 2012.05.4 14:53


Meglepő eredmények az egyetemi jelentkezéseknél

Debrecen - A műszaki területre jelentkeztek idén a legtöbben.

alt hiba beküldése

Hazánk felsőoktatási intézményeibe összesen 110 ezer fő jelentkezett, mely a két évvel ezelőtti adatokat tekintve több, tavalyhoz képest azonban kevesebb – mondta dr. Pósán László országgyűlési képviselő a pénteken tartott sajtótájékoztatón. Idén a műszaki területekre szeretnének a legtöbben bejutni; csaknem 14 ezren jelentkeztek. Dr. Pósán László szerint ebben szerepe van az oktatási politikának is, hiszen a kormány a természettudományi és informatikai képzések mellett az említett területet próbálja preferálni. A végzős diákok körében második legnépszerűbb a gazdaságtudomány szakjai, harmadik helyen pedig még mindig a bölcsész kar áll. Hozzátette: a törvény módosításokkal nagy változáson megy keresztül a felsőoktatás struktúrája, azonban erre szükség van. – Például a Debreceni Egyetemen felesleges Hajdúböszörményben és Debrecenben is egy-egy politológia szak, illetve át kell gondolni azt is, hogy a két gazdasági karból csak egy legyen.

Szigorúbb gazdálkodás

– A tavaly a felsőoktatás adósságállománya több mint 12 milliárd forint volt, mely egy év alatt 30 százalékkal csökkent. Úgy vélem ez köszönhető annak is, hogy a kormány szigorúbb gazdálkodást vár el a felsőoktatási intézményektől. Az intézményeknek idén is lehetőségük van forrásokat nyerni a kutatásokhoz, főként európai uniós pályázatokon keresztül. A műszer – és laborfejlesztésekre 73 milliárd forintot, innovációra 12 milliárdot, míg a vállalkozásokkal közös kutatásokra 8, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokra pedig 7,6 milliárdot különített el a kormány – közölte dr. Pósán László.

HBN

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2