Megmutatták, mit tanultak a mándoki iskolások

Az elvégzett munka megérdemelt gyümölcse
Az elvégzett munka megérdemelt gyümölcse - © Fotó: Iskola
Mándok – Sikeresen zárult az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola I. tanulmányi versenye Mándokon, ahol közel ötszáz gyerek – a kisiskolásoktól a felsősökig – húsz produkcióval mutatkozott be.

Az iskola fontosnak tartja, hogy a növendékek az egész évben tanult tánclépéseket, koreográfiákat profi körülmények között, telt házas művelődési házban, neves szakemberek előtt mutathassák be. Amíg a zsűri értékelte a produkciókat, az X-Faktorból jól ismert Ham Ko Ham zenekar szórakoztatta a szülőket és a végeredmény miatt izguló gyereket. Gál Sándor, az Almafa Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta: az intézmény minden támogatást megad ahhoz, hogy a csoportok más megyei és országos versenyen is bemutatkozhassanak. Kiemelt figyelmet fordítanak a szólista palánták fejlődésére, hiszen a jövő táncosgenerációja ezekben a gyerekekben lakozik.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés