Megnyílt a Kelet-Nyugat Expo

Megnyílt a Kelet-Nyugat Expo
Az idén tizenhatodik alkalommal nyílt meg pénteken délelőtt a Kelet-Nyugat Expo Nyíregyházán.  Megnyílt a Kelet-Nyugat Expo 2006.06.02. II. video

Fogyasztási javak vásáraként indult 1991-ben, mára már letisztult, s a vásári jelleg eltolódott a határon belüli és túli vállalkozói, üzletemberi találkozó irányába. Ez a mostanin markánsan érződik. Ezt támasztja alá, hogy eljöttek Nyíregyháza testvérvárosai – Rzeszów, Kajaani és St. Albans –, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéjének, Hargita megye küldöttségei is.

Múlt, jelen, jövő

Ez a rendezvény nem csupán a város és a megye, hanem az egész régió bemutatkozására is nagyszerű alkalmat teremt. Olyan lehetőséget, amely valóban átível az országhatárokon, hűen kifejezve, hogy az itt élő embereknek közös a múltja, a jelene és a jövője – hangzott el a megnyitó ünnepségen. Nyíregyháza polgármestere, Csabai Lászlóné a vásár fejlődését értékelte, s ebben a legfontosabb, hogy Nyíregyháza az expo által találkozási pont lett Lengyelország, Ukrajna és Románia között.

Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke úgy értékelte, megnyíltak a kapuk a vállalkozók előtt, s a politikusok feladata, hogy ezek a kapuk minél szélesebbre táruljanak az országhatároktól függetlenül. A térség erőteljes fejlődésére hívta fel a figyelmet Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára. Erre a kormány is jobban odafigyel – mondta, s ehhez külön gazdaságpolitikát dolgoztak ki. Az expo kiváló terepet kínál az üzletembereknek, a vállalkozóknak, amelyre biztosan tudnak építeni.

Lendvai István vásárigazgató elmondta, 13 ezer négyzetméteren több mint kétszáz kiállító termékeit, kínálatát láthatják négy napon keresztül, június 5-ig a látogatók.

Programok a csarnokban

Az expo kísérőrendezvényeként számos kulturális és szakmai program várja az érdeklődőket. Pénteken délután tartották a Határon Túli Magyarok Konferenciáját a városházán. Szombat délelőtt a Bujtosi Szabadidő Csarnokban tartják a Határon Túli Magyar Vállalkozások Üzletember Találkozóját. Emellett pénteken rendezték az építőipari fórumot.

Az expoval párhuzamosan hetedik alkalommal rendezik meg a Konyha és Bútorkiállítást. Az építő- és építőanyagipar kínálatában most a szigetelőanyagok állnak a fókuszban, míg a kertszeretők a növények és virágok mellett a térburkolatok és az öntözéstechnika legújabb vívmányait tekinthetik meg. Emellett lakás- és ingatlanbörze várja az eladni és vásárolni szándékozókat.

Az expo megnyitón adták át a vásári díjakat. Az Expo Nagydíjat az Electrolux Lehel Kft., az Expo Különdíjat a Flavinárium Rt. kapta. Az IPOSZ megyei különdíját az Oláh Automatika, a Primom különdíját a Beki Kft., a megyei kereskedelmi és iparkamara különdíját a Fémsystem Kft., a megyei közgyűlés különdíját a Banuszer Kft., míg Nyíregyháza város különdíját a Bu-Gáz-Lux Kft. kapta.

– Sipos Béla –








hirdetés