Megszépült a kótaji barokk kiskastély

Akt.:
Megszépült a kótaji barokk kiskastély
Kótaj – Nem csak helyreállították, a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszik.

Hagyomány és modern, régi és új találkozása jellemzi mostantól Kótajban a frissen felújított Ibrányi-Fráter Kúriát, amely a Norvég- és EGT Alapoknak köszönhetően 106 millió forintból ölthetett új formát.

A megújult, copf stílusban épült, földszintes barokk kiskastély rekonstrukciójának pénteki projektzáró eseményén Orosz Mihály polgármester röviden úgy jellemezte a mögöttük álló szűk esztendőt: „kései döntés, rövid határidő, nagy menet”. Mindemellett utalt arra is, hogy az önkormányzatnak lesz még munkája a jövőben a kastéllyal, mivel egy ilyen műemléki védettséget élvező értéket ennyi pénzből nem lehet teljes egészében újjávarázsolni.

Hockné Bobos Adrienn a pályázat projektmenedzsere elárulta a jelenlévőknek, hogy az önkormányzati támogatással kiegészített pályázati összegből vásárolták a berendezési tárgyakat is, s az interaktív tartalomfejlesztés címén beszerzett számítástechnikai berendezésekkel a településre jellemző tájgazdálkodást és a egykori vidéki életet kívánják hozzáférhetővé tenni a nagyközönség számára.

KM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés