Megszépült iskolaszárny Putnokon

A több mint 80 millió forintba került újjáépített iskolarészt pénteken adták
át Putnokon. A beruházáshoz szükséges saját forrást az önkormányzat és a Belügyminisztérium
biztosította

A Serényi László László Általános Iskola az Európai Unió és az Oktatási Minisztérium
támogatásával az "Információs technológia az általános iskolákban"
Phare-program keretein belül szépülhetett meg. A beruházáshoz szükséges saját
forrást Putnok önkormányzata és a Belügyminisztérium teremtette elő.

Berhásné Méhész Ágnes és Majtényiné Murányi Zsuzsanna tanárnők betanításában
az iskola diákjai adtak műsort, majd Schmitt Pál, Európa Parlamenti képviselő
adta át az újjáépült iskolarészt Balázs Istvánné igazgatónak. A gömöri városban
egyébként 1946-tól működik a Serényi László Általános Iskola, 1975-ig – a Péczeli
átadásáig – ez volt az egyetlen általános iskola Putnokon.

Jelenleg 535 gyerek folytatja itt tanulmányait 25 osztályban, 44 tanár közreműködésével.
1983-ra készült el az új épület, 2004 őszén avatták a tornatermet. A mostani
felújítás persze nehézségekkel is járt, szinte "hadiállapotban" voltak
kénytelenek tanítani és tanulni. Elég csak arra utalni: az építkezés ideje alatt
a tornateremben helyezték el a tanárit és a gazdasági irodát is. Mindez szerencsére
már a múlté. Tamás Barnabás polgármesteri dicséretben részesítette mindazokat,
akik a legtöbbet tették a beruházás sikeréért.

B. Gy.








hirdetés