A Dubajból indult indiai utasszállító leszállás közben szenvedett balesetet. A fedélzeten lévő 166 ember közül csak nyolcan élték túl a tragédiát.
Három napig tartó kutatás után megtalálták a repülési adatokat rögzítő fekete dobozt, amely az indiai tisztségviselők elmondása szerint kulcsfontosságú a szerencsétlenség okainak kiderítéséhez – közölte az indiai polgári repülési hatóság egyik munkatársa. A másik fekete dobozt, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzítette, már vasárnap megtalálták.
Az Air India Express nevű, fapados indiai légitársaság Boeing 737-800-as típusú gépe szombaton zuhant le Mangalore repülőterén. A gép túlcsúszott a meredek lejtőkkel határolt dombtetőn található, és nehezen megközelíthetű repülőtér kifutópályáján, egy erdővel borítot völgybe csapódott. A zuhanás után kettétört, majd kigyulladt gépen 158 ember halt meg.
A baleset idején megfelelőek voltak a repülési körülmények és a látási viszonyok a repülőtér környékén. A baleset okai egyelőre ismeretlenek.
- Független Hírügynökség -