Megtorpant kötelesség
Palicz István 
Mindkettővel kockázatos így a közúti közlekedés, de szerencsére (?) csak egyiket rendeli büntetni a törvény. Alig dereng valami az elsősegélynyújtási alapokból, amit akkoriban magas szinten (a 2. emeleten) belénk sújkoltak, pedig – valljuk be őszintén – bármikor szükség lehet az életmentő tudásra. A számtalanszor gyakorolt vizsgabeugrót, a stabil oldalfekvést utoljára tavaly, egy átmulatott karaoke parti után demonstráltam a cimborám pincéjében, ám ez aligha abszolválható teljesítmény.
Nem csoda, hogy a híradók szenzációként számolnak be olyan esetekről, amikor egy átlagember vészhelyzetben magabiztosan a tettek mezejére lép, és sikeres elsősegélynyújtást végez a mentők kiérkezéséig, hiszen az autóvezetők jelentős része sajnos nem rendelkezik „bevethető” tudással, sokat felejtett az év(tized)ek alatt, jóformán csak papírja van arról, hogy valaha felkészítették arra, ami mai napig kötelessége (lenne).
Az alkalomszerűen, itt-ott meghirdetett, önkéntes jellegű ismeretbővítő előadások, önköltséges tanfolyamok és közlekedésbiztonsági nyílt napok, illetve a médiában felbukkanó „elsősegély-kiáltások” kétségkívül hasznosak, de a helyzet súlyát és az érintettek körét tekintve annyit érnek, mint halottnak a … szívmasszázs. Úgy vélem, a törvény erejével kellene kötelezni minden úrvezetőt, hogy rendszeres időközönként, például a jogosítvány megújításakor, ne csak fizikai és pszichológiai alkalmasságáról, hanem naprakész elsősegélynyújtási és KRESZ-tudásáról is számot adjon. Tekintettel arra, milyen sokba kerül manapság az okmányfrissítési procedúra, úgy lenne korrekt, ha ennek az életmentő intézkedésnek a pluszköltségét ezúttal nem hárítanák a kormány mögött ülőkre a kormányon lévők.
