Megtörtént az első bekötés
A megyeszékhely életében hatalmas volumenű beruházás kezdődött el péntek délelőtt, ugyanis megtörtént az első bekötés abban a 13 milliárdos szennyvíz-programban, melynek gyökerei jó pár évre nyúlnak vissza. Az eredeti tervek szerint 2009-re már befejezni kellett volna a beruházást, de a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is visszadobta a pályázatokat. Minden nehézség ellenére tegnap végre felzúghattak a munkagépek, és kezdetét vehette a már nagyon sok nyíregyházi által várva várt beruházás.
A megyeszékhely képviseletében dr. Kovács Ferenc polgármester és Kósa Tímea alpolgármester a helyszínen tartott sajtónyilvános terepszemlét. A polgármester lapunknak elmondta: tavaly végre le tudták zárni a pereket, márciusban megkötötték a kivitelezői szerződéseket. – Mivel a kivitelező cégek készítették el a kiviteli terveket, ezért kellett még egy kicsit várni a kezdéssel. Jövő év szeptember 30-a a határideje a munkáknak, egyszerre több helyen, párhuzamosan folynak majd a munkálatok és a bekötések. a nyáron szeretnénk lefolytatni a munka dandárját, ehhez természetesen az érintett környékek törelmét kérjük, de örüljünk annak, hogy nem vesztettük el a 13 milliárd forintot és végre el tudtuk kezdeni a szennyvízelvezetési és tisztítási programot – közölte dr. Kovács Ferenc.
A helyszíni szemlén jelen volt a kivitelező cég (TriGon Invest Kft.) képviseletében Nánási Imre is. – A mi feladatunk Mandabokor, Rozsrétszőlő, Butyka, Nagyszállás és Nyírjespuszta szennyvízcsatorna hálózatának kiépítése. Ma tudtuk elkezdeni a munkát, a kiviteli tervek elkészítése egy kicsit időigényes volt, de a jelenlegi törvényi keretek ezt írják elő. A lakókkal való egyeztetések után megkezdtük a házi bekötések kiépítését, jelenleg a 33/a és 33/b szám alatt folyik a munka. Ez a házi bekötés körülbelül egy méter hetven centiméter mélyen lesz – mutat rá a tőlünk pár méterre zajló bekötésre Nánási Imre.
– A településeken gravitációs rendszerű szennyvízcsatorna hálózatot építünk ki. A csatorna hálózat által összegyűjtött szenyvizátemelők segítségével fog eljutni a szennyvíztelepre. Az utca végén lévő átemelő két utca szennyvizét gyűjti majd össze. A munkákba helyi alvállalkozókat vontunk be, ezt fontosnak tarjuk kiemelni. Hogy Nánási Imre mennyire igazat mondott, azt a Kincs Kft. markológépei és munkásai támasztották alá.
A rétestésztaként nyúló történet legnagyobb nyerteseiről se feledkezzünk meg, a munkákat saját szemével tekintette meg a Mandabokor 33/a alatt lakó Szurovcsákné Kiss Anett is. – Hadd fejezzem ki köszönetemet a városnak, hogy elkezdték végre a munkát. Már 2007 óta fizettük a 2180 forintos hozzájárulást, de csak ígéreteket kaptunk. Ezen felül fizetni kellett a szippantásért, 5 köbmétert jó öt-hat ezer forintért vittek el. Az egész család elégedett. A szomszéd is örömét fejezte ki a beruházás elstartolásával kapcsolatosan, bár a jókedv családban maradt, hiszen Anett apósáék, Szurovcsák Pálék laknak a 33/b. szám alatt. Az idős házaspár elmondta: bár ők anyagilag nem járnak jobban, de a ház komfortosabbá válik a csatornára történő rákötés révén, így természetesen nagyon várták már ezt a napot.
– A projekt nettő összköltsége 13,4 milliárd forint. A program megvalósítására az EU Kohézós Alapjából és a hazai központi költségvetési előirányzatból, összességében közel tízmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk el. Ehhez társul a saját erő, amely a városi költségvetésiből, a Nyírségvíz Zrt befizetéseiből és a lakossági érdekeltségi hozzájárulásból biztosított. A program 20 ezer városlakó életét hivatott jobbá tenni, 96%-os csatornázottságot garantálva. A fejlesztés eredményeképpen jelentősen csökkenthető Nyíregyháza és agglomerációjának talajvíz szennyezettsége, s mindez környezetvédelmi szempontból is pozitív – tájékoztatott dr. Kovács Ferenc.