Megújul a kisvárdai vasútállomás és környezete

Megújul a kisvárdai vasútállomás és környezete
Kisvárda – A tervek szerint már az idén októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját.

A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be Kisvárdán a helyszínen.

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, hogy a vasúttársaság több nagyobb fejlesztést indított el hálózatán, de fontosnak tartja a kisebbnek tűnő, egy-egy térségben azonban jelentősnek számító beruházásokat is, mint amilyen a kisvárdai.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság jelentős összegeket költ saját és európai uniós forrásból arra, hogy megújítsa vasúti pályáit és gördülőállományát, új InterCity-kocsikat gyárthasson, valamint állomásfejlesztési programot indítson. Már több állomás elkészült, és a korszerűsítések Kisvárda mellett máshol, például a Balaton térségében, Kisújszálláson és Püspökladányban is folytatódnak.

A felújítás három ütemben megy végbe

Az elnök-vezérigazgató elmondta továbbá, hogy a mára évente 320 ezer utast fogadó állomást három ütemben újítják fel. Az első, októberben induló részberuházás során 38 férőhelyes P+R parkolót építenek meg a hozzá kapcsolódó úttal. A 2017-ben kezdődő második ütemben a vasútbiztonsági fejlesztések kezdődnek, akadálymentesített gyalogos-kerékpáros aluljárót, rámpákat és lifteket építenek a vágányokhoz, emelik a peronokat, felújítják a nem peronos vágányokat és a vágányhálózatot.
A harmadik fázisban az 1870-es években épített állomásépületet renoválják, parkot alakítanak ki, modernizálják az utastájékoztató rendszert, új biztosítóberendezést telepítenek. Az utolsó ütem kivitelezése a tervezési és engedélyezési eljárások után, 2017 végén indulhat. A kisvárdai önkormányzattal és közútkezelővel egyeztetett koncepcióban szerepel még egy 80 férőhelyes, fedett – kerékpárok tárolására alkalmas – B+R parkoló létesítése is.

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere elmondta, hogy a város erejéhez méltóan járul hozzá, hogy Felső–Szabolcs központjában a XXI. század életkörülményeinek megfelelő állomás fogadja az ide érkező utazókat. Az ünnepélyes bejelentés végén Dávid Ilona elnök-vezérigazgató a megújulás első jeleként adta át Balog Lászlónak, a kisvárdai állomásfőnöknek azt az üvegre gravírozott emlékplakettet, melyen az állomás látványterve látható, majd dr. Seszták Miklós miniszterrel leplezte le azt a tájékoztató emléktáblát az épület falán, mely a kisvárdai MÁV állomás beruházásának látványtervét, a három munkaütem időpontjait hirdeti.

– Durucz Gabriella / MTI –








hirdetés