Megújul az Alkotmány, új PTK és BTK 2013-tól

Megújul az Alkotmány, új PTK és BTK 2013-tól
A XIII. Jogásznap kapcsán a kormány jogalkotási terveibe hagyott betekintést egy előadás keretében dr. Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára pénteken Nyíregyházán.

A szép számban megjelent érdeklődőket dr. Kozmáné dr. Váradi Katalin a Megyei Jogászegylet megyei elnöke köszöntötte. Külön kiemelte, hogy az egyik előadó dr. Lenkovics Barnabás megyénk szülötte, Rakamazon látta meg a világot. A másik neves vendég dr. Mészáros Róza Legfelsőbb bírósági bíró az MJE titkára megnyitójában elmondta: nagyon jelentős elismertségre tett szert a Megyei Jogásznap rendezvénysorozat.

A szakmai tájékoztatóban dr. Répássy Róbert kifejtette, hogy az Alkotmányban vannak túlszabályozott, és alulszabályozott fejezetek, ezért a kodifikáció elkezdődött. Ugyancsak változtatni kell a PTK és a BTK szabályain. Ezek koncepcióját jövőre tervezik összefoglalni, és várhatóan 2013-ban léphet életbe mindkét törvénykönyv. Fontos, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal összehangoltan folytassanak konzultációkat, és örömmel nyugtázható, hogy dr. Baka András az OIT elnöke sok tekintetben hasonló célokat tűzött ki, mint a kormány.

Finomítani szeretnének a kilakoltatási szabályokon

Azt is tudni kell, hogy az eljárások további gyorsítása csak törvényekkel már nem növelhető. Változtatni kívánnak az igazságügyi szakértői rendeleten, a névjegyzékbe vételben, a fizetési meghagyások rendszerében, a tartós szabadságmegvonások utáni kárpótlások rendszerében. Finomítani kell a kilakoltatásokra vonatkozó szabályokon, mert annak eredendő célja a válság miatt bajba került tulajdonosok segítése volt. A legfőbb ügyész jogállásában is a további függetlenséget kell erősíteni.

dr. Lenkovics Barnabás történeti áttekintést nyújtva kiemelte, hogy mennyire fontos az indulás, a gyökerek megtartása. A gyökerek elvágása pusztulás, halál. Az Európainak nevezett civilizációban a három legfőbb tartó pillér a görög filozófia és művészetek illetve demokrácia, a római magánjog, és a keresztény erkölcs. Ez a három forrás, amitől Európa az, ami. Ha ezeket gyökereknek tekintjük, nem engedhetjük a kipusztításukat. Ha most a görög demokráciára utalunk, máris ott vagyunk az alkotmányozásnál, a római magánjogot említve ott vagyunk a PTK kodifikálásánál.

A résztvevők a későbbiekben a PTK kodifikációjáról kaptak ismertetést dr. Vékás Lajos egyetemi tanár, az MTA tagja Széchenyi díjas jogtudóstól, majd korreferátumot hallhattak dr. Cserba Lajos a Miskolci Egyetem tanszékvezető helyettesétől. A rendezvényt fogadás zárta, ahol dr. Gyulai Gábor a Megyei bíróság elnöke mondott pohárköszöntőt.

– Pusztai Sándor –








hirdetés