Megúszhatja a tiszavasvári pár a börtönt, mert nem tudják, mi az az áram

Akt.:
Megúszhatja a tiszavasvári pár a börtönt, mert nem tudják, mi az az áram
© Forrás: rtl.hu
Tiszavasvári – Mint arról korábban beszámoltunk, még 2015-ben egy 3 éves gyermek halálát okozta a lopott áram Tiszavasváriban. A gyermek szülei most döbbenetes indokkal úszhatják meg a felelősségre vonást.

A kirendelt szakértők ugyanis azt állapították meg, hogy a pár olyan szinten tanulatlan és aluliskolázott, hogy szó szerint nincsenek tisztában az áram fogalmával.

– Először az igazságügyi orvos szakértő mondta ki, hogy kóros elmeállapotú mindkét szülő, ami nem azt jelenti, hogy elmebetegek, egyszerűen alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában. Aztán a bíróság meghallgatta a pszichológust, aki kifejtette, hogy teljes egészében hiányosak a szülők ismeretei a villamosság témakörében, vagyis a tragédiához nem a gondatlanságuk, hanem a hiányos tárgyi tudásuk vezetett – mondta a Blikknek dr. Solt Szilvia, a házaspár védőügyvédje, majd hozzátette: – – Védenceim nagyon szeretik a gyerekeiket, és megpróbálnak a szerény kereteiken belül mindent megadni nekik. A tragédiához valóban nem a gondatlanság vagy nemtörődömség vezetett.

Forrás: blikk.hu


raznzh
Tiszavasvári - Halálos áramütés ért egy 3 éves kisfiút Tiszavasváriban. A tragédia tavaly nyáron történt. Az ügyészség most vádat emelt a szülők ellen, akik szerintük az utcai póznáról lopták az áramot. Erről működött a hűtő is, ami zárlatos volt. A kisfiú játék közben véletlenül hozzáért a hűtőszek...



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés