Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kisüzem Záhonyban

A funkció nélküli régi záhonyi iskolaépület lehet az új telephely
A funkció nélküli régi záhonyi iskolaépület lehet az új telephely - © Fotó: Tancsik Róbert
Záhony – Több település versengéséből Záhony került ki nyertesen, így a határvárosban létesít újabb kisüzemet a debreceni székhelyű PIREHAB Nonprofit Kft.

Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá Becker György vezérigazgató és Háda Imre polgármester. A megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató társaság korábban felmérte a Záhony térségében jelentkező igényeket, majd szeptember 4-én a cég képviselői a polgármester részvételével munkáltatói fórumon tájékoztatták az érintetteket.

A záhonyi foglalkoztatás megvalósulásához az önkormányzat vállalta, hogy a létszámnak megfelelő – kezdetben 30-40 fő, majd akár 80-100 fő foglalkoztatására alkalmas – méretű, állapotú és felszereltségű épületet biztosít térítésmentesen a társaság számára. A számításba vehető épületek (régi általános iskola, a rendőrség melletti telephely stb.) felmérése jelenleg is folyik, az önkormányzat pedig vállalta, hogy legkésőbb novemberig rendelkezésre bocsátja a minden szempontnak és hatósági kívánalmaknak megfelelő ingatlant.

Mindaddig, amíg az ingatlan használatra kész állapotba kerül (kisebb felújítások, akkreditációs eljárás lefolytatása), a PIREHAB Nonprofit Kft. vállalta, hogy megfelelő létszám esetén szervezett buszjáratot indít, s a kisvárdai üzemében betanítja és foglalkoztatja a jelentkezőket.

Tancsik Róbert








hirdetés