Megyei fürdők az országos élmezőnyben

Helyi kedvenc: a tiszavasvári fürdő is a legjobbak között van
Helyi kedvenc: a tiszavasvári fürdő is a legjobbak között van
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A verseny állása szerint két megyei fürdőnek minden esélye megvan arra, hogy a TOP 10-ben végezzen.

Két hét és a nyárral együtt lezárul a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője 2017 közönségszavazás is.

A termalfurdo.hu szervezésében az idén harmadik alkalommal, három kategóriában keresik az ország legkedveltebb fürdőit. Szeptember elején derül ki, melyik lesz Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője. A versenyt a Magyar Fürdőszövetség is támogatja. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből idén tíz fürdő vesz részt a szavazásban. A szervezők a verseny során többször közzétettek részeredményeket az aktuális állásról. A legutóbbi, augusztus 15-én nyilvánosságra hozott kategóriánkénti TOP 10-et szemügyre véve látható, a megyei indulók közül két fürdő is közel áll ahhoz, hogy a szavazás végén is a legjobbak között szerepeljen. Két héttel a verseny vége előtt A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában induló Kisvárdai Várfürdő és a Tiszavasvári Strandfürdő is az élmezőnyben van.

A megyei versenyben a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő és a gergelyiugornyai Atlantika ­Vízividámpark is jól áll. Szavazni augusztus 31-én éjfélig lehet.

KM








hirdetés