Megyei középikolai számítástechika verseny

Megyei középikolai számítástechika verseny

Március 3-4-én 22. alkalommal rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei középikolai számítástechika versenyt. A színhely idén is a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt.

A rendezvényre a megye 18 középiskolájának 67 tanulója nevezett. Két kategóriában – programozói és alkalmazói mérhették össze tudásukat a diákok. A pénteki megnyitón Györgyi Béláné igazgató köszöntötte a résztvevőket.

Az első fordulóban rövidebb feladatokból álló példasort kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Amíg a tanulók dolgoztak, a felkészító tanároknak szakmai program zajlott.

Szombaton reggel a második fordulóban kategóriánként 11 diák kezdte meg az összetettebb, hosszabb feladatok megoldását. A kora délutáni órákra a két forduló összesítéseként kialakult a végső sorrend.

A programozói kategória első helyét Jobbágy László (Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak) szerezte meg.

Második lett Varga Dániel (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), a harmadik helyen Balázs Balázs (Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Miskolc) végzett.

Az alkalmazói kategóriában a győztes Bokros Ferenc (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc) lett.
Második helyezést ért el Deme Gábor (Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tiszaújváros), míg harmadik helyezést Balázs Ádám (Surányi Endre Szakiskola, Kazincbarcika) szerezte meg.

Az eredményhirdetésen a döntő résztvevői valamennyien díjazásban részesültek. A tanárok és a diákok a 23. verseny reményében vettek búcsút egymástól.

Kispál József, látogatónktól








hirdetés