Mélyponton Gyurcsány népszerűsége

Budapest – Tovább vesztett szavazótáborából az MSZP: a Gallup decemberi felmérése
szerint egy most megrendezett választásokon a Fideszre kétszer annyian voksolnának,
mint a szocialistákra.

Az emberek többsége az ország gazdasági helyzetét is meglehetősen rossznak
látja, sőt úgy vélik, rövidtávon egyre nehezebb lesz a családok megélhetése.

A tavalyi év végén a felnőtt lakosság 36 százaléka szavazott volna a Fideszre
és mindössze 18 százaléka az MSZP-re. A kis pártok közül az MDF-et 3 százalék,
az SZDSZ-t pedig 2 százalék támogatná. A szocialisták főleg a vidéki nagyvárosokban
és a 30-39 éves korosztály körében vesztettek szavazókat, a Fidesz gyakorlatilag
ugyanitt javított a népszerűségén.

A határozott pártpreferenciával rendelkező választók között jelenleg 28 százalék
a Fidesz előnye. 59-ről 63 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik negatívan
értékelik Gyurcsány Ferenc tevékenységét, és az eddig mért legalacsonyabb szintre,
22 százalékra esett a miniszterelnök munkáját kedvezően megítélők aránya.

A megkérdezettek több mint 80 százaléka többé-kevésbé rossznak tartja az ország
gazdasági helyzetét, sőt minden negyedik válaszadó nagyon súlyosnak ítéli. 77
százalék úgy látja, hogy a családja anyagi helyzete, megélhetési lehetőségei
rosszabbak az egy évvel ezelőttinél, és csaknem 60 százalékuk úgy látja, ez
2007-ben tovább romilk majd.

Hosszú távon a magyarok alig negyede remél pozitív változást, bő harmaduk szerint
azonban négy év múlva még rosszabb lesz a helyzet – olvasható a Gallup Intézet
honlapján.








hirdetés