Ha szombat, akkor – hej! Szimpatikus hely Szombathely a nyíregyháziak számára, akik kétszer is nyertek az egyetemi és főiskolai országos röplabda bajnokság nyitónapján. Noha címvédőként utaztak el az ország másik szegletébe, korántsem volt borítékolható az újabb arany. Sőt! A tavalyi keretből „kiszállt” Erdősné , Botos és Kovács Zs., azaz a kezdőcsapat fele kicserélődött. Erdősné kötődik az együtteshez, technikai vezetőként ezúttal is ott sürög-forog a vasi megyeszékhelyen. Pálfainé úgyszintén pátyolgatja a lányokat, a szakmai stábot a Kolozsi, Nagyedződuó és a Szekér, Szilágyitanácsadó páros alkotja. A Betonút-NRK-ból Merkószki, Kinyik és Czipták, a Pensum-Nyíregyházi FőiskolábólSipos Z., Sipos T. és Nyíri, illetve a debreceniJenei és Riczu tagja a szabolcsi együttesnek.
Az első meccsen a Vasassal bajnoki és kupadiadalt arató Jókay Zoltán által irányított Testnevelési Egyetemmel találták szemben magukat. A Borlai Lucát is soraiban tudó fővárosiak ellen négy szettben nyertek a nyíregyháziak. Az NB I. Ligabajnokság alsóházához tartozó Veszprémi Egyetem társulatát úgyszintén 3:1-re győzték le Merkószkiék. A közösségként is példát mutató főiskolások vasárnap az ELTE ellen zárnak. Bárhogy is alakuljon a zárómeccs eredménye, már dícsérendő a szereplésük.
Ladányi Tóth Lajos