Mennydörgésként hatottak a lövések

Mennydörgésként hatottak a lövések
© Fotó: Fortepan
Nyíregyháza – Élt köztünk egy kivételes ember, Szabó György Illés (1930–2015), aki a világ legnehezebb mesterségét választotta, az írást. A magyar irodalom és a korrekt történelmi emlékezet számára két bámulatos remekművet hagyott hátra a lassan múltba vesző ezerkilencszázötvenes évekről és a Kádár-korszakról.

Regényei páratlanok, és abban is egyediek, hogy a belső szereplő szemével mutatják be a történelmi évtizedeket – olvasható a nyíregyházi székhelyű Illés Kiadó szerzőt bemutató nekrológjában.

Szabó György Illés Szépasszonyok fürdője című, országosan is egyedülálló, közel 900 oldalas nagyregényét – az 1956-os forradalom helyi történéseire emlékező összeállításunk kapcsán – Tóth M. Ildikó, a kiadó ügyvezetője ajánlotta figyelmünkbe, hozzátéve: a regényt novemberben fogja bemutatni Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond megyei könyvtárban.

Szellemi légörvények

Részlet Szabó György Illés Szépasszonyok fürdője című, kétkötetes regényének Szellemi légörvények című részéből: „A városi tanács épületének erkélyén az előző nap alakított forradalmi bizottság elnöke beszélt a tömeghez.

– Polgártársak! Diákok! Látom, hogy féltek, rettegtek, mert itt vannak az oroszok. Kora reggel harckocsik vonultak keresztül a városon és ezen a téren is. Ne féljetek! Most jövök az orosz laktanyából, tárgyaltam az orosz parancsnokkal. Megígérte, hogy nem avatkoznak a dolgainkba és sem katonáik, sem harckocsijaik nem jönnek a városba, a laktanyájukat nem hagyják el. Erre szavát adta! És még valamit: Eljövet rájuk zártam a laktanya vaskapuját. Itt a kulcs! Ha akarnának, se tudnának kijönni! – mondta és felmutatott egy kulcsot. A hangszórók megtízszerezték a hangját.

– Hurrá! Éljen az elnök! – ujjongtak a téren.

– Aki magyar, velünk van! – zúgta a sok ezernyi torok.

A lélegzetvétel szünetében a tér egyik sarkából egy hang kiáltott: – Oltsák el a csillagot!

Minden szem az épület tetejére nézett. Ott vörös fénnyel világolt az ötágú csillag. A tömeg felmordult, karok emelkedtek a magasba, zászlók lobbantak és felorkánlott a kiáltás: – Oltsák el a csillagot! Oltsák el a csillagot!

Nem tudta senki, hogy ki, miért kapcsolta be a nagy piros jelvényt. Lehet, hogy este óta égett, csak most vették észre; de lehet, hogy a tüntetés szervezői gyújtották fel, hogy ingereljék vele a tömeget.

A csillagot hamar eloltották. A követelés még felzúgott egyszer, kidobta a torkokon az indulat, aztán magános kiáltásokra foszlott. A csend le se nyugodott, amikor a tér bejáratában felsüvöltött egy riasztó rikkancshang: – Harckocsik! Jönnek a harckocsik!

A kiáltásra a tömeg mozdulatlanná dermedt egy pillanatra, aztán forrni kezdett mozgásától a tér: középen háborogva hullámokat vetett, a széleken ritkult, kezdett a mellékutcákba szivárogni.

Már hallatszott is a harckocsik motorzúgása, és máris a térre nyomultak a nyűgölő erő sötétzöld acélszörnyei. A toronytetők felpattantak, katonák bújtak elő és lefelé fordították a légvédelmi géppuskákat. Az ígéretszegésen felbőszült tömeg elzárta a harckocsik útját, és a téren úgy röppent fel a kiáltás, mint ezer és ezer virgonc, ércfényű seregély: – Ruszki, mars ki! Ruszki, mars ki!

Az együttes kiáltás az egységes akarat eleven erejét éreztette és bátorította a tömeget. Egy kofa, aki megmaradt áruját kétkerekű taligán húzta hazafelé és elakadt a tömegben, tojásokkal dobálta az első harckocsit. Egy diák keresztbe feküdt az acélszörny előtt, lyukas nemzeti zászlóját terítette magára. Az emberek közelebb nyomultak, és megálltak a lánctalpasokkal szemben, hogy testükkel védjék a kövön fekvő diákot. Az erkélyen állók kihajoltak a könyöklőn, hogy mindent lássanak.

Az első harckocsi felbőgette a motorját, de megállt, aztán meglódult, mint éhes fenevad, és a tetején megszólalt a géppuska. A lövedékek fényes csíkokat vontak a tömeg feje fölé, a teret kerítő épületek a tér katlanába dobták vissza, és menny­dörgéssé erősítették a lövések hangját. Az emberek a kövezetre vetették magukat, menedéket keresve kúsztak, másztak a kapualjak felé, igyekeztek elérni a térbe torkolló utcákat, eldobálták tárgyaikat, kosarakat, szatyrokat, táskákat, kézikocsikat hagytak maguk után. A harckocsik előtt kiürült a tér. Ekkor a zöld szörnyek a jóllakott óriásállatok lomhaságával megfordultak, ágyúik csövét lejjebb bocsátották, szembe a földön vonagló tömeggel.”

KM








hirdetés