2012.02.20 09:58; Frissítve: 2012.02.20 09:58


Mennyi vizet használ el egy ember egy év alatt?

Mennyi vizet használ el egy ember egy év alatt?
Hamburg/Budapest, 2012. február 20., hétfő (MTI) – Átlagosan mintegy 1385 köbméter vizet használ el minden ember egy évben, ami nagyjából 8650 teli fürdőkádnak felel meg – állapították meg holland kutatók.

Felmérésük szerint az országok közt mindazonáltal tetemes különbségek akadnak. A németek például fejenként 1426 köbmétert használnak, míg az Egyesült Államokban ez az érték 2842, Kínában 1071, Bangladesben pedig 750 köbméter – írják Arjen Hoekstra és Mesfin Mekonnen, a hollandiai Twente Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint (www.spiegel.de).

A mutatókra a vízlábnyom kifejezést alkalmazzák, amelyet az ember a mezőgazdasági és ipari termelés, illetve a háztartási használat által hagy maga után.

A vizsgálat az 1996 és 2005 közötti adatokra alapszik: ez a legfrissebb tízéves szakasz, amelyről minden szükséges információ rendelkezésre áll. Az emberiség globális vízhasználata ebben a periódusban évi 9087 milliárd köbméterre rúgott, azóta azonban tovább nőtt a népesség és vele együtt a fogyasztás is.

A mezőgazdasági termelés teszi ki a vízfogyasztás 92 százalékát, míg az ipari termelés 4,4 százalékkal, a háztartások pedig 3,6 százalékkal járulnak hozzá. Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban különösen sok víz fogy, méghozzá évente 1207, 1182 illetve 1053 milliárd köbméter. Így e három állam használja el a teljes vízmennyiség 38 százalékát. Őket Brazília követi 482 milliárd köbméterrel.

Kína a legtöbb szennyvizet termelő ország: 360 milliárd köbméterrel a globális termelés negyedét adja.

Mivel a mezőgazdasági és ipari termékek nagy része másik országba kerül, az államok tetemes mennyiségű vizet importálnak, illetve exportálnak is. A legnagyobb importőrök az Egyesült Államok (234 milliárd köbméter), Japán (127), Németország (125), Kína (121) és Olaszország (101).

A földrészek közti vízvándorlás legnagyobb része az olyan mezőgazdasági termékek révén valósul meg, mint az olajos magvak: a napraforgó, a repce és a pálmaolaj, illetve az ezekből előállított fogyasztási cikkek.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Életmód
Új eljárás a magasvérnyomás betegség kezelésében
Debrecen - Csökkenthető a szív- és veseelégtelenség kockáztata. tovább »
“Agyzsugorodást” váltott ki a stressz a japán szökőár túlélőinél
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését [...] tovább »
Egészségügyi államtitkárság: az abortusztabletta engedélyezési eljárása még nem zárult le
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az úgynevezett abortusztabletta regisztrációja az uniós tagállamok [...] tovább »
Szőlővel az elhízás ellen
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A szőlőlé újonnan fölfedezett [...] tovább »
A “valódi” ételeket népszerűsíti az első Food Revolution Day
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés