Mert akkor talán már nem is élne!

Ez történik, amikor a játékosok már nem a labdával, sokkal inkább egymással foglalkoznak
Ez történik, amikor a játékosok már nem a labdával, sokkal inkább egymással foglalkoznak - © Fotó: illusztráció
Csengerújfalu, Kisar – Szemenszedett hazugság – állítja mindkét fél a félbeszakadt mérkőzéssel kapcsolatban.

Ami biztos: a megyei harmadosztály Szamos-csoport nyitófordulójában a 10. percben, 0–0-állásnál félbeszakadt a Csengerújfalu–Kisar mérkőzés. Hogy miért? Nos, az egy érdekes történet. Mindenki levonhatja belőle a tanulségot…

– A 10. percben játékosunk Nótár Zoltán futás közben összekoccant a hazaiak egyik labdarúgójával, majd a földre került: az ellenfél futballistája, a 10-es számú Lakatos Sándor odament, és mintha a labda lenne, egész egyszerűen belerúgott fekvő emberbe – merült a részletekbe a felháborodott Varga Gyula, a kisari egyesület elnöke, egyben a csapat edzője. – Még, jó hogy nem a fejét találta el, mert akkor talán már nem is élne… Másik játékosunk, Varga Richárd megpróbálta védeni a magatehetetlen társát, odébb tolta Lakatost, ekkor két csengerújfalui játékos is beavatkozott, az egyik hátba rúgta, a másik pedig meg akarta ütni őt. Az arcát találta el, egyébként mindkét esetet látlelettekkel tudjuk bizonyítani. Ezután tört ki csetepaté. Én is beszaladtam a pályára , bejöttek a nézők és rendezők. Külön megemlíteném, hogy három helyett csupán egy játékvezetőt küldtek a mérkőzésre, aki állítólag nem látott semmit… Két rendező nemhogy a dolgát végezte volna, ők is keltették a feszültséget, míg a többi akkor vette fel a megkülönböztető mellényt, addig nem törték össze magukat. Nagy nehezen mi teremtettük rendet, úgyhogy kaptunk közben egy-két ütést. Öt perc telhetett el, amikor előkerült a bíró. Kérdeztem, hol volt eddig? Azt mondta: itt volt mellettem. Ekkor felvetettem: a 10-es számú csengerújfalui játékost kiállítja-e? Azt mondta: nem! Erre közöltem vele: ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó tovább folytatni a meccset, mert nem érezzük magunkat biztonságban. A játékvezető állítása szerint öt percet várt, de valójában egy perc múlva lefújta a mérkőzést.

– Levonultunk a pályáról. Mentem a játékvezetőhöz, aki kiküldött, mondván, hogy egyedül írja meg a jegyzőkönyvet. Nem egészen így történt, mivel az ellenfél vezető egymásnak adták a játékvezetői öltöző kilincsét… Végül közösen megszerkesztették az egészet, amiből az jött ki, hogy a mi játékosunk fejelte le a Lakatos Sándort! Megpróbáltam még egyszer szólni neki, mire megint kiküldött, azzal, hogy még nincs kész. Fél órával később felolvasta a jegyzőkönyvet, kérdeztem: miért nem fújta le akkor, amikor szerinte a mi játékosunk lefejelte az ellenfelet? Tovább azt, hogy szemenszedett hazugság, amit leírt, ezt nem fogadjuk el. Erre annyit vetett oda: találkozunk Nyíregyházán, a fegyelmi tárgyaláson, mert nem ír újat. Egyébként fellebbviteli tárgyalás lett volna, mint kiderült feleslegesen mentem be 80 kilométerről, rajtam kivül ugyanis senki nem jelent meg… Beadtam írásban a mi verziónkat, majd az újabb tárgyaláson már ott voltak az ellenfél vezetői is, ők persze, mindent tagadtak. A bíró minderre kérdésre azt válaszolta: lehet, hogy megtörtént, de ő nem látta… A bizottság azt közölte: javasolja a három pontot a Csengerújfalu javára ítélni, amiért levonultunk le a pályáról. Egy hete volt a fegyelmi tárgyalás, ezen már nem tudtam megjelenni, és az a döntős született: Nótár Zoltánt, aki nem csinált semmit, négy mérkőzésről eltiltották, a három pontot Csengerújfalu kapta, Lakatos Sándort pedig szeptember 30-ig tiltották el – a rúgásért. Engem két hónapra minden sporttevékenységtől eltiltottak. Mire fel? Azért, mert megvédtem a játékosaimat? Meggyőződésem, ha folytatjuk, isten tudja mi lett volna a vége… Ezt képtelen vagyok megemészteni…

Aligha meglepő, a másik oldal merőben eltérően nyilatkozott az eseményekről.

– Szemenszedett hazugság, amit állítanak a kisariak, éppen, hogy ők voltak azok, akik csinálták a feszültéséget – reagált Nádasdi Pál, a Csengerújfalu edzője. – Az edzőjük, mert a pályán nem tudták megfogni Lakatos Sándort, arra biztatta a 13-as játékosukat: akármilyen úton iktassa ki! Egészen pontosan az történt, hogy mindketten felugrottak a labdáért, eközben Nótár Zoltán a mezénél fogta Lakatost, majd orrba fejelte. Játékosunk vérzett, csak ő nem ment el orvoshoz… Elestek, ez tény és való, Lakatos hasba rúgta ellenfelét, amiért megkapta büntetését. Egyébként a vendégek azért művelték az egészet, mert az egyik játékosuk egy rossz lépés következményeként térdsérülést szenvedett: nem volt cseréjük, kevesebben maradtak, így alapból az volt a céljuk, hogy a meccs ne fejeződjön be. A rendezők igen is a helyzet magaslatán álltak, két-három perc alatt rendet teremtettek. A kisari játékosok rontottak neki Lakatos Sándornak, emiatt alakult ki a cirkusz. Ehhez még annyit, voltunk tárgyaláson, ők viszont nem jöttek el, ehelyett olyan látleletet küldtek, amiben semmi különös nem szerepel. Az állt benne, hogy az illető otthonában gyógyul. Az edzőjüket eltiltották két hónapra, a meccs három pontját mi kaptuk, azért ez jelent valamit. Ennyi, kitalált vád az egész.

KM-KT








hirdetés