Mese habbal, a habon cseresznyével

A darab végeláthatatlan szériára számíthat – a képen Kováts Vera és Gulácsi Tamás
A darab végeláthatatlan szériára számíthat – a képen Kováts Vera és Gulácsi Tamás - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A hozzáadott érték ezúttal a szerelemfilozófia lájtos változata.


Nyelvi-stiláris sokszínűségével a Meseautó – kis túlzással – végeláthatatlan széria előtt áll a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház repertoárjában. Az eklektikus tobzódás, illetve a változatos nyelvhasználati mód egymásra rétegződése sajátos erőt kölcsönöz a darabnak, és ami a fő: eredeti humorral fűszerezi. Szente Vajk harmadik nyíregyházi rendezése is magával ragadó.

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon bemutatott mű az évadra beköltözött a kőszínházba, és amikor én láttam az előadást, a diákokkal teli nézőtér majd felrobbant a tapsvihartól. Mindehhez szükség volt arra, hogy Vadnay László és Vitéz Miklós dr. filmforgatókönyvét jól leporolják az újraalkotók, Galambos Attila dalszövegíró és Szente Vajk, valamint a zenét szerző Bolba Tamás.

Hódolók és okostojások

A történetet mindenki ismeri: a bankvezér (Gulácsi Tamás alakításában), aki igen jóképű és a női nem kitartó meghódítója, megcsömörödve addigi életmódjától, önelégült hímsovinizmusától, meg akarja tudni, vajon önmagáért is úgy tódulnának-e a nők, mint a pénzéért. A szecessziós blézerek és kortárs melltartók levarázslója próbatétel elé állítja önmagát. A kiválasztott hölgy egy naiv fiatal lány, Kovács Vera, az általam látott előadásban, nomen est omen, Kováts Vera volt a bájos megformálója. Ő az, aki a még drágább ruhaboltból a szürreálisan drága autószalonba tér be viccből a havi nyolcvan fixére, majd összetalálkozik élete szerelmével, előtte azonban néhány „próbát” kell kiállnia.

Kerekes Annát, a „vezérem” titkárnőjét Horváth Margit alakította, ügy- és vállalati buzgóságáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy a tárcsás telefon a derekára van applikálva. Hódolóját, Halmos Aladárt, az irattár vezetőjét („egy a párna, egy lehelet”) az a Puskás Tivadar játszotta, akinek mindig vigyáznia kell a szó legjobb értelmében, hogy jókedvű improvizálásában a partnerek megtalálják a végszót.

Az említett nyelvi sokrétegűség egyrészt abban jelentkezik, hogy Pistike, Vera öccse (Labancz Máté szerepformálása) annyira okostojás, hogy még a bolt szlogenjének „Kettőt fizet, egyet kap” ellentmondását is játszi könnyedséggel feloldja. Tízéveseket megszégyenítő módon tudományos, illetve hivatali szakzsargonban beszél, a kontrasztot mint humorforrást megjelenítve. Édesapja cukorkaüzletének felfuttatására a következőt javasolja: „Nem hat elég motiválóan a célcsoportra. A piackutatási adataim szerint jobb hatásfokot érünk el a termékfogyasztáshoz kapcsolódó bűntudat érzésének csökkentésével. Ilyenformán: a csokoládé kakaóból van. A kakaó a fáról, a fa pedig növény. Tehát a csokoládé az gyakorlatilag saláta.”

Győz a nyelvi sokszínűség

Az antibeszéd válfaját teremti meg Vera édesapja, Kovács Sándor (István István alakításában), amikor áldását adja a lánya és a bankigazgató frigyére: „… Csak nem gondolja komolyan, hogy azért neveltem fel a lányomat, hogy derült égből villámcsapásként beleszeressen egy felháborítóan gazdag, jóképű, sármos, sportos testalkatú fiatalember, hogy aztán majd tejben-vajban fürössze élete végéig a családjával együtt egy több tízezer hektáros birtokon, aminek a végében egy kis horgásztó van, ahol a fáradt cukorkaboltos hétvégenként kiengedheti a gőzt, mert már az ötödik leányvállalatot kell alapítania vidéken…, úgyhogy jobb lesz, ha tudomásul veszi, a válaszom két szó: Okés!” Így már világos, hogy a kettő neki miért egy. Ha valaki nem tudná, hogy mit jelentenek az afféle neologizmusok, mint a felplayboyosítalak vagy a pasilibidó, akkor feltétlenül nézze meg az előadást, és legfeljebb a gigantikus csókjelenet alatt elelmélkedhet rajta.

A kaleidoszkópszerű nyelvi sokszínűség győz, ezúttal a hozzáadott érték a szerelemfilozófia lájtos változata, mese habbal, Meseautó habbal, a habon cseresznyével.

– Minya Károly –


Sok-sok humorforrás

A következő, humorforrásul szolgáló nyelvi-stiláris réteget képező megnyilvánulás Józsinak, a sofőrnek (Urmai Gábor) a filozófiai elmélyedései a szerelemről. Ezek egyrészt idézetek, másrészt dagályos szerelemfilozofálgatások: „Néha én is elfilozofálgatok amúgy ilyesmiken. Például nekem a kedvencem az, hogy a szerelmet nem jutalomból adjuk, hanem belső szükségből, így aztán egészen mindegy, hogy méltóra vagy méltatlanra pazaroljuk.” (Muráti Lili). „Ilyenkor szirmokat bont az őszinteség, és ledönti a hazugság vasfalait.” (Dagályos, felhabzó képzavar) „Amikor a korlátokon túl már nem fojtogató árnyak prédája a lélek, csak akkor képes megérteni, hogy a szerelem maga a szabadság.” (Balog Boglárka újságíró) És talán a filmből is sokan emlékeznek a nem magyarázó, hanem magyarázkodó (új típus!) mondatfajtahalmazra Halmos szájából: „Jó hát én se [ti. értem]. Lényeg a lényeg, két Szűcs van. Az egyik Szűcs az a Szűcs, aki nem a Szűcs. A másik Szűcs az a Szűcs, aki a Szűcs. Tehát a Nemszűcs, nem Szűcs, csak úgy csinál, mintha Szűcs lenne, a Szűcs pedig Szűcs, és úgy csinál, mintha nem lenne Szűcs. Így lesz a Nemszűcsből Szűcs, a Szűcsből pedig Nemszűcs.” Tőle hallhatjuk a körülírásos szépítő káromkodás csimborasszóját is: „A walesi herceg ángyikájának az a cserfes hangú megdelejezett körömpörköltön élő kecsketejszagú kiszüttyengetett kutyaidomárja, az!”








hirdetés