Mesterséges megtermékenyítés esetén mekkora az esélye a terhességnek az első beültetés alkalmával?

Mesterséges megtermékenyítés esetén mekkora az esélye a terhességnek az első beültetés alkalmával?
Sok esetben már az első alkalommal siker koronázza meg a beültetést, de sajnos sok olyan eset is van, amikor a sokadik próbálkozás sem hozza meg a várt eredményt.

Sok tényezőtől függ, hogy számíthatunk-e babára az első alkalommal. Ilyen tényezők, maga a nő életkora, a beültetett embrió egészsége, a körülmények, és maga a beavatkozás. Amerikában végzett kutatások szerint a frissen megtermékenyített petesejtekből kevesebb alkalommal beszélhetünk sikerről az első beavatkozásnál, szemben azzal, ha fagyasztott embriót ültetnek be.

PCOS és a teherbeesés

Az előbb említett kutatási eredményre hivatkozva, ezért a babára váró pároknak javítaná a teherbeesés esélyét, ha nem a frissen megtermékenyített petesejtet ültetnék be, hanem egy fagyasztott embriót. A Pennsylvania Egyetem kutatói rámutattak arra, hogy ahelyett, hogy jelenleg frissen megtermékenyített petesejteket ültetnének be Policisztás Ovárium Szindrómával (PCOS) küzdő nőknek, célravezetőbb lenne ha fagyasztott embriókat használnának fel a beavatkozások során az ezzel a betegséggel küzdő nőknek.

Ezeknél a pácienseknél a meddőségi kezelésnél hormokat használnak fel a petesejt termelődés érdekében, és emiatt akár a tízszerese is lehet az ösztrogén szint, mely viszont nehezíti, hogy az embrió be tudjon ágyazódni az anyaméhbe. Ha azonban fagyasztott petesejtet ültetnének be, akkor a méh hormonszintjének lenne ideje visszaállni a normál értékre, ezzel is segítve a beágyazódást. A kutatási eredmények azt igazolják, hogy a fagyasztott embriók beültetése után kevesebb volt a vetélés is, mint frissen megtermékenyített petesejtek beültetése után.

A lefagyasztott petesejtek több ideig vannak a méhben

Mindamellett, hogy kevesebb a vetélés a kutatások szerint a fagyasztott petesejt felhasználásakor, az angliai Reprodukciós és Genetikai Egészségközpont embriogiai tanszéke arra jutott a kutatásai során, hogy egészségesebb babák születnek a fagyasztott petesejt beültetésekor. A megszületett kisbabák súlya ezekben a beültetésekben általában nagyobbak születéskor, és több időt is töltenek az anyaméhben. Megint csak annak tulajdonítanak nagy jelentőséget, hogy nem történt hormonális stimulálás a beültetések előtt, amikor fagyasztott embriót ültetnek be.

Mekkora az esély a fagyasztott embriók beültetés sikerénekk a friss eljárásban részesítettekkel szemben?

A kutatások alapján a fagyasztott embriók beültetésének esetében a sikeresség nagyjából a friss eljárások fele. Azokat a petesejteket, amiket egy beültetés alkalmával nem használnak fel, általában lefagyasztják, hogy az esetleges sikertelenség esetén újra fel tudják használni őket. Ezek az úgynevezett számfeletti embriók. Ezeket az eljárásokat, tehát a fagyasztást és az olvasztást embriológusok végzik. Nagyon sok múlik a szakértelmükön, hiszen később ezeket a fagyasztott embriókat olvasztják fel, és ültetik be. Két-három napig tenyésztik ezeket az embriókat, majd bekerülnek a folyékony nitrogénbe, és szállíthatóvá válik. A szállításról fontos, hogy szakértő csapat gondoskodjon, ilyen esetben érdemes a TamTraCo Kft.-hez fordulni.

– PR cikk –

Címkék: ,







hirdetés