2012.05.9 10:54; Frissítve: 2012.05.9 10:54


Meteorológus csoport alakult Nyíregyházán

Dr. Dunkel Zoltán előadás közben Dr. Dunkel Zoltán előadás közben
Nyíregyháza – Május 8-án a Nyíregyházi Főiskolán megalakult a Magyar Meteorológiai Társaság Nyíregyházi Csoportja. Debrecen, Pécs, Szeged és Szombathely után Nyíregyháza az ötödik város, ahol helyi csoport fogja össze a meteorológia iránt érdeklődőket.

A főiskola tudásbázisára épülő csoport nagyobb részt hallgatókból áll, akiknek néhány lelkes oktató koordinálja a tevékenységét, mely kiterjed majd rendezvények szervezésére, tudományos ismeretterjesztésre, ily módon nyitottá válik külső érdeklődők számára is. Havi rendszerességgel szeretnének tartani találkozókat, külső előadók bevonásával és együttműködve a többi helyi csoporttal. Fontos célként fogalmazták meg az oktatás segítését, a meteorológiával foglalkozó hallgatók érdekeinek szolgálatát.

A keddi rendezvényen előadást tartott dr. Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Magyar Meteorológiai Társaság elnöke, aki az időjárásról és az éghajlatról, mint a jövő energiaforrásáról valamint a nemzeti meteorológiai intézetek szerepéről beszélt. Dr. Tar Károly, a főiskola oktatója, a Magyar Meteorológiai Társaság társelnöke, aki jelenleg a nyíregyházi csoportot is vezeti, bemutatta a társaság tevékenységét.

Nagy Balázs

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2