Mezítlábas Notre Dame

Tákos, református templom
Tákos, református templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Értékes építészeti kincsek a középkori beregi templomok.


Végéhez közeledik a szavazás, október 13-án délig szavazhatnak olvasóink a megye csodájára. Az első körben beküldhették javaslataikat minden olyan, a megyében fellelhető természeti vagy épített örökségre, amely kiemelkedő nevezetessége a térségnek. Egy öttagú zsűri ezek közül kiválasztotta a húsz legértékesebbet, s most ismét olvasóinkra bízzuk a választást: mi legyen a megye csodája? A legértékesebbek között a tákosi református templom is szerepel.

Bereg egyik gyöngyszeme

A Felső-Tisza vidékének egyik legszebb és legismertebb temploma, a magyarországi népi építészet gyöngyszeme, a mezítlábas Notre Dame: a tákosi református templom.

Úgy tartják, hogy a beregi emberek emelték maguknak fából és sárból az 1776-ban épített templomot, amelyet az idő vasfoga nem kímélt, és jelenlegi formáját 1986-ban érte el, régi rajzok, képek alapján. A 2001-es árvíz után ismét felújították. A favázas, paticsfalú és fazsindelyekkel fedett templom belső tere a népi építészet remek példája.

A mennyezeten 58 festett kazetta található virágmotívumokkal. Érdekesség, hogy a fa kazettái között nincs két egyforma. A templom melletti fa harangtornyot az 1980-as években építették újjá. Különlegesnek számít az épület megvilágítása: az ablakok napkelettől déli irányban helyezkednek el a falon, így a fény körbejár, a lemenő nap pedig az egészen keresztülvilágít.

KM








hirdetés