2012.01.26 12:57; Frissítve: 2012.01.26 12:57


Mező Ádám a maradás mellett döntött

Szabó Mihály Szabó Mihály
Kisvárdán Szabó Mihályt tesztelik és Szilágyi Krisztiánnal egyezkednek.

Egy, korábban már távozónak hitt játékos vállalja, hogy a következő fél esztendőt is a Várda SE-ben tölti. Hogy Mező Ádám megmásította döntését, és nem megy alacsonyabb osztályú osztrák egyesülethez, az egyben azt is jelenti, hogy NB III-as futballcsapat vezetőségének nem kell belső védő után néznie. Csatárt azonban még szeretnének a kisvárdaiak, holott a szlovákiai Deme Béla igazolásával egy támadóra már szert tettek a téli szünetben. Az utóbbi napokban Szabó Mihály (korábban Balkány, Mándok, Baktalórántháza, Ibrány, Kótaj) vetette alá magát tesztelésnek, és hogy komolyak a szándékai arról a nyíregyházi műfüves tornán a Kálmánháza ellen szerzett triplája is tanuskodik.

A Tuzsérról érkezett Iván Attila személyében a középpályán is nőtt Révész Attila edző választási lehetősége, de ebbe a szakember ebbe a csapatrészbe még szívesen látná a hajdúböszörményi Szilágyi Krisztiánt, akivel előrehaladottak a tárgyalások. Ha ő igent mond és a megfelelő támadót (aki akár a jelenleg tesztelt Szabó is lehet) is megtalálják, akkor befejeződhet a játékosmozgás az őszi szezon negyedikjénél.

- Bodnár Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Kisvárda hírei
Kossuth kontra Szüret utca Kisvárdán
Kisvárda - A 2010. októberi választásokat követően az új városi grémium elsődleges céljának, az egyik [...] tovább »
Mintegy 260 művészeti alkotás Ajakról Kisvárdán
Kisvárda  –„Ajakon az értékek találkoznak”: e jelmondat keretében jöhetett létre immár negyedik [...] tovább »
Nagybevásárlás kontra állandóság
Az NB III-as futballcsapatok más-más utat járva igyekeztek kihasználni a téli átigazolási szezon lehetőségét. tovább »
Egy gázpalack felrobbant a másikat kilőtték Kisvárdán
Kisvárda - A tűzoltók mellett a rendőrség egyik mesterlövészét is riasztották egy tűz nyomán szerda délután [...] tovább »
Gázpalack robbant egy kisvárdai melléképületben
Nyíregyháza, 2012. február 22., szerda (MTI) - Gázpalack robbant fel egy melléképületben keletkezett tűzben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása