Mi áll a tankönyvekben a szülésről?

Baba és mama
Baba és mama
Kitől, mikor és hogyan hallhatnak, szerezhetnek ismereteket a mai fiatal lányok a várandósságról,s a szülésről és a szülés utáni gyermekágyas időszak természetéről?

Hogyan kaphatja meg a kislány az édesanyjától azt az ősi tudást, amit már ő sem kaphatott meg a saját édesanyjától? Mit adunk át a gyermekeinknek? És vajon mit tanít, mit sugall az iskola? Évek óta készítek fel várandós párokat a természetes szülésre és a kölcsönösen örömteli szülő-gyermek kapcsolatra aSzülősuli keretében. Egyre erősödik bennem a felismerés, hogy nagyon kevés a felkészülésre az a kilenc hónap, amíg az aprócska embrióból kifejlődik és megszületik az újszülött. Kevés arra, hogy a magzatot a szíve alatt hordó várandósból érett nő, anya legyen. Természetesen azzá válik, a kérdés csupán, hogy hogyan, és milyenné?

A sejtekben rejlő tudás tudatosítása

Úgy érzem, a női erőt, azt a tudást, amely legkisebb sejtjeinkben is kódolva van, már egészen kicsi korban jó lenne segíteni kihangosítani, támogatni, hogy azután a kellő időben és pillanatban megnyilatkozhasson. Figyelni, gondolkodni kezdtem, egyre több kérdés gyülekezett bennem. Kezdve azzal, hogy otthon a családban hogyan kaphatja meg a mai kislány az édesanyjától azt az ősi tudást, amit már ő sem kaphatott meg a saját édesanyjától. Mit adunk át a gyermekeinknek? Azt a szülésélményt, amit gyakran mi is szeretnénk minél jobban elfelejteni? Vagy azt a bizonyosságot, hogy minden nő képes természetes módon szülni, ha ezt el is hiszi magáról.

Nemrégiben láttam a Szülőszoba című TV-sorozatban egy szüléstörténetet, ahol egy gyermekotthonban felnőtt, 17 évesen a szülőszobára került fiatal lánynak, leendő anyának fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele és a kisbabájával a szülés alatt. Újabb kérdés villant föl: hogy lehet ez, hiszen lányok, nők, asszonyok nevelték, mégsem volt semmilyen információja, ami segíthette volna tudatosan megélni életének talán legjelentősebb eseményét?

Hogy lehet az, hogy egy szakmai napon jelen lévő, közel negyven fős női társaság tagjai közül senki nem emelte magasra a karját arra a kérdésemre, hogy ki adott életet a gyermekének az elmúlt 30 év során beavatkozások nélkül, természetes úton?

És mi a helyzet azokkal a lányokkal, akik úgy gondolnak a szülésre, mint valami szörnyűségre, hiszen nap, mint nap mást sem látni a szüléssel kapcsolatban a TV képernyőjén vagy a filmvásznon, hogy ez valami iszonyú, fájdalmas, véres és veszélyes dolog, melynek során a nők ordítanak, szenvednek, mígnem az orvos segít nekik megszabadulni minden kíntól és fájdalomtól? Igen, a mai lányok körében leginkább a fájdalommentes, időzített szülés a trendi. Azt gondolják, mert hiszen ezt sugallják a kismamáknak, hogy a tudománynak köszönhető szelíd császármetszés valóban tényleg csak egy kis semmiség. Legtöbb esetben csak a beavatkozás után hallják először azt a kifejezést, hogy hasi műtét.

Újabb kérdések következtek. Hogy is van ez? Hol siklik félre ennyire a dolog? Hogyan lesz egy egészséges kicsi lányból, fiatal nőből orvosi eset mire szülni megy? Mi történt azzal az átadási lánccal, ami régen anyáról lányára hagyományozta az ősi, természetes tudást az életadás misztériumáról? Vannak-e még olyanok, akik birtokolják ezt az ősi tudást?

Biológiai trendek helyett hasznos információk

Ennyi dilemma után keresgélni kezdtem, utánajárni, hogy vajon kitől, mikor és hogyan hallhatnak, szerezhetnek ismereteket a mai lányok a várandósságról és a szülésről, a szülés utáni gyermekágyas időszak természetéről? Gondoltam, – ellentétben azzal, amikor még én voltam iskoláskorú – talán mára már tanítanak erről is valamit az iskolákban. Könyvtárakat bújtam, tankönyveket néztem át, és megdöbbentem. Életfontosságú dolgokról, úgy, mint a légzés, a szívünk, ereink, bél- és emésztőrendszerünk működtetéséről tucatnyi tankönyv több száz oldala értekezik, pedig ezek a dolgok természetes módon, önmaguktól funkcionálnak.

Az agysejtjeink, amelyekről szintén több órán át tanítják a diákokat, üzemelnek már akkor is, amikor még meg sem tanultunk olvasni. Mindennapjaink részei ezek az életfunkciók. Mégis az iskolákban külön tananyagrész foglalkozik alapos részletességgel mindegyikkel. A tankönyveket író szakemberek alig győzik követni a tudomány fejlődését, ennek következtében természetesen a diákoknak is egyre mélyrehatóbb ismereteket illik szerezniük biológiából (is).

Csak a nemi szerveken van a hangsúly

Ami a nők és a férfiak közötti különbségeket illeti, általában a tanév vége felé foglalkoznak a tankönyvek a szaporodás témájával, a nemi szervek külső, belső formáival illetve funkcióival, esetleg középiskolában a fogamzásgátlással. Az iskolai tankönyvek (általános iskola 7-8. illetve középiskola 3-4. osztály) a várandósságot egy-két kivételtől eltekintve terhességnek nevezik, jelezve ezzel az ifjúságnak, hogy ez az állapot csak teher lehet az érintettek részére, áldott állapotnak végképp nem tartják a szerzők.

A szülés kapcsán beszélnek kórházi ellátásról – azt sugallva ezzel, hogy itt valami betegségről, kóros állapotról lehet szó –, orvosokról, akiknek az a dolguk, hogy meggyógyítsák a betegeket és akiknek (többnyire férfiaknak) a sokéves egyetemi és posztgraduális képzéséből kimarad a természetes szülés-születés elméleti és gyakorlati tudása, hiszen az elmúlt néhány évtizedben a szülészeti intézményekben ilyenre nem nagyon kerülhetett sor, hacsak nem véletlenül.

A legtöbb tankönyvben nem említik, hogy a várandósság, a szülés, a születés mit jelent egy nő életében, hogyan zajlik, milyen testi és lelki folyamatok mennek végbe az anyában, a születendő gyermekben, vagy akár az apában és hogy a szülés természetes segítői mindig is tapasztalt nők voltak. A szülés folyamatának természetes voltáról egyetlen tankönyvben sem esik szó. Arról sem, hogy életünkben kitüntetett szerepe kellene, hogy legyen ennek a kiemelkedő, és elsősorban családi eseménynek, hiszen mindannyiunkkal csak egyetlen egyszer történt meg, hogy megszülettünk, és életet adni sem szoktunk naponta.

Mára már egyre többet gondolkodnak el az iskolákban tanító tanárok is azon, hogy vajon tényleg szükség van-e arra, hogy napjainkban minden harmadik újszülött császármetszéssel jöjjön a világra. Alig ötven évvel ezelőttig mindössze 3% volt az ilyen műtétek aránya, mára ez 30%-ra emelkedett –néhol az 50%-ot és eléri, sőt meghaladja – és folyamatosan növekszik. Ha nem lassul le és fordul vissza ez a folyamat, akkor félő, hogy az utánunk jövő nemzedékek sorra műtéti úton jönnek majd a világra és végképp elvész a természetes szülés ősi tudása, és a nőknek, leendő anyáknak az a biztos hite, hogy képesek önállóan, a saját erejükből, a saját testükbe vetett hittel és bizalommal életet adni gyermeküknek.

Szerencsére egyre több iskolába és gyermekotthonba hívnak meg rendhagyó biológiaórát vagy játékos foglalkozást tartani a szüléssel kapcsolatos tudnivalók és tapasztalatok átadása érdekében, és ennek a felkérésnek mindig szívesen teszek eleget. Hátha sikerül mégis megőrizni és továbbítani az átadási láncot!

Novák Julianna

Forrás: Harmonet








hirdetés