Mi fizettük meg az árát

Akt.:
Mi fizettük meg az árát
© Fotó: Racskó Tibor
Törvényt módosítani egyetlen plusz fillér kifizetése nélkül is lehet – elvégre ezért vannak az országgyűlési képviselők ott a parlamentben –, alaptörvénybe foglalni, hogy Magyarország nem kér a kötelező betelepítésből, szintén ingyenes ujjgyakorlat, csak a billentyűt, majd a szavazógépet kell le-, illetve megnyomni. Bednárik Mónika írása.

Tizenmilliárdnál is több magyar forintot kifizetni arra, hogy mozgósítsunk tízezreket és milliókat a népszavazásra, nem észszerűen befektetett és megtérülő forint. Feneketlen kútba dobált bankó, pedig olyan sok jó(!) helyre el lehet szórni…

Javasoltam volna a bársonyszékben ülőknek, osszuk el jól ezt a pénzt. Adjunk kórházaknak, rendelőintézeteknek, mentőállomásoknak felújításra, gépbeszerzésre. Szánjunk erre 5 milliárdot. Leomló falú orvosszobák, minősíthetetlen mellékhelyiségek, lestrapált műszerek, likas ágyak. Mégiscsak beteges terület ez, akárcsak a szociális szféra, ahol a ráncfelvarrás legalább olyan sürgető lenne, mint az ápoló- és gondozóotthonok feltételeinek javítása.

Aztán persze jutott volna legalább kétmilliárd gyerektáboroztatásra, -étkeztetésre, milliárdocska a hajléktalanellátással foglalkozó szervezeteknek a téli krízisidőszakra felkészülni. S bőven maradt még 200 millió az Erdőhát jég verte otthonainak helyreállítására, meg ösztöndíjra, tehetséggondozásra. És hol van még a lista vége…
Messze, de legalább a népszavazósdi, kampányosdi véget ért. Nem lett érvényes, csak minden párt szerint eredményes. A tanulópénzt mi fizettük, elégedetten hátra lehet dőlni a (bársony) székben. Ért ez ennyit?

Bednárik Mónika








hirdetés