Mi is hatunk a környezetre

Dr. Bán Miklós az előadása közben
Dr. Bán Miklós az előadása közben - © Fotó: a szerző
Kisvárda – Az egyes emberek viselkedésén és viselkedésük változásán múlik az élővilág és környezetünk jövője.

A Föld napjához kapcsolódóan április 20-án tartott előadást dr. Bán Miklós viselkedésökológus a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban. A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék tanára szemléletes előadásában végigvezette a környezetvédelem fejlődését a múlt század elejétől napjainkig, kiemelve a jelentősebb fordulópontokat.

Véleménye szerint a környezettudatosság azt jelenti, hogy tudomást veszünk a környező élővilágról, foglalkozunk a saját hatásunkkal a környezetünkre, és felelősen viselkedünk a környezetünk iránt. Kiemelte, hogy a felelősség vállalása annak az elismerése, hogy adott helyzetben képesek vagyunk cselekedni a változás érdekében. Apró dolgokban könnyen belátható, hogy cselekedeteink visszahatnak a környezetünkre, de nagy léptékű folyamatok esetén kevesen hiszik, hogy bármit is számít, amit ők tesznek. Valójában viszont az egyes emberek viselkedésén és viselkedésük változásán múlik az élővilág és környezetünk jövője.

– Kovács Bertalan –

Címkék: ,







hirdetés