Mi történt 1848. március 15-én?

Mi történt 1848. március 15-én?

Magyarország a XIX. század első felében már hosszú ideje a Habsburg birodalomhoz kapcsolt állam volt, így a magyar királyi trónon is Habsburgok ültek. Hazánk ebben az időben agrárország volt. A mezőgazdasági termelés a nemesi birtokokon a jobbágyok által kötelezően végzett robotmunkán alapult. Az angol, az amerikai és a francia forradalom és a modern nemzet-eszme hatására azonban az ország lakosságának mintegy 5-6%-át kitevő nemesség egyre erőteljesebben követelte a gazdaság, a társadalom és a politikai rendszer átalakítását. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy amíg Magyarország nem rendelkezik tényleges önkormányzattal, addig nemzeti érdekeinek megfelelő politikát sem tud folytatni.

Ez a változtatási igény az 1820-1830-as években tört felszínre. A magyar nemesség legkiválóbbjai álltak élére a változásokért folyó küzdelmeknek. Elsőként az ország egyik legnevesebb és leggazdagabb arisztokrata családjából származó gróf Széchenyi István (1791-1860) fejtette ki könyveiben, röpirataiban programját. Az átalakulási folyamatot angol mintára képzelte el. Arisztokrata társai többségétől különbözve, a nemesség felemelkedését, felülről kezdeményezett reformok útján az egész nép jólétének emelésével együtt vélte megvalósíthatónak, a Habsburgokhoz fűződő viszony megváltoztatása nélkül.

A köznemesség törekvéseit egy fiatal vagyontalan nemes, Kossuth Lajos (1802-1894) fogalmazta meg, aki 1841-től a “Pesti Hírlap” című újság szerkesztőjeként politikai vezércikkeiben hívta fel a figyelmet a társadalom és a gazdaság legégetőbb gondjaira. Kossuth tovább vitte a reformgondolatokat és egyúttal programot is adott. A Habsburg birodalmon belüli gazdasági és politikai önállóságot, a jobbágyság korlátozás nélküli földtulajdon szerzését, és az önálló nemzeti ipar megteremtését tartotta a legfontosabb teendőknek.

A nemesi reformmozgalom elképzelései azonban jórészt megbuktak az abszolutista, tehát a teljes állami hatalmat egy kézben tartó bécsi udvar ellenállásán.

1848 első hónapjaiban Európa számos nagy városában forradalmak törtek ki. Ez a körülmény kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a magyarországi reformelképzelések törvényes úton megvalósuljanak. Kossuth a parlament küldöttségével 1848. március 15-én Bécsbe utazott, hogy az országgyűlés által megszavazott követeléseket elfogadtassák az uralkodóval.

Ugyanazon a napon egy kis létszámú, főleg írókból, költőkből álló értelmiségi csoport, a “márciusi ifjak” Pesten az utcára mentek, s felolvasták a magyar nemzet legfontosabb követeléseit tartalmazó “Tizenkét pont”-ot. Egyik vezetőjük, a népszerű és radikális költő, Petőfi Sándor, elszavalta akkor írt költeményét, a “Nemzeti Dalt”-t. Az utca népe csatlakozott hozzájuk, s egy lefoglalt nyomdában kinyomtatták e két röpiratot, melyeket ezután többször is felolvastak. Néhány óra múlva már több tízezres tömeg vonult végig a városon. A “Tizenkét pont” röviden és lényegre törően foglalta össze a legfontosabb követeléseket, köztük a sajtószabadságot, a független magyar kormányt, az évenkénti országgyűlést, a vallási és polgári jogegyenlőséget, a nemzeti hadsereget, a közteherviselést, a jobbágy-rendszer megszüntetését és az újraegyesülést Erdéllyel.

A március 13-i bécsi és a 15-i pesti forradalom hatására az udvar kénytelen volt az országgyűlési követeléseket elfogadni, ezekből törvényeket alkottak, amelyeket a király áprilisban szentesített. A törvények tartalmazták a “Tizenkét pont” legtöbb követelését. A békés átalakulás Magyarországon Európában elsőnek és egyedülállóan – végbement. Gróf Batthyány Lajos (1806-1849) vezetésével létrejött az első független, az országgyűlésnek felelős magyar kormány. A miniszterek többsége a kor reformpolitikusai közül került ki, így helyet kapott a kormányban Széchenyi és Kossuth is.

Az észak-olaszországi forradalmak legyőzése után a császári hatalom megkezdte Magyarországnak tett engedményei visszavonását. A Habsburg-ház, már korábban bevált taktikájának megfelelően fordította Magyarország ellen a nem magyar nemzetiségeket. Jellasics horvát bán, császári egységekkel megerősített seregével 1848 szeptemberében betört az országba. A király feloszlatta az országgyűlést és lemondatta a Batthyány-kormányt. Az országgyűlés azonban nem adta meg magát, hanem a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmányt bízta meg az ország irányításával és a honvédség megszervezésével. Jellasics támadását visszaverték. 1848 decemberében az osztrák császári és a magyar királyi trónra került Ferenc József elhatározta a “rebellis magyarok” leverését. Az óriási túlerőben lévő császári hadsereg támadásba lendült, s 1849 januárjában a fővárost is elfoglalta. A parlament és a kormány az ország keleti felébe menekült, s Debrecenből szervezte az ellenállást. 1849 tavaszán a magyar honvédsereg ellentámadásba ment át, kiverte az országból a császári haderőt. Erdélyt a lengyel származású Jozef Bem (1794-1850) tábornok vezette csapatok tisztították meg a császári seregektől.

Miután Ferenc Józseffel nem sikerült megegyezni, a magyar országgyűlés 1849 áprilisában kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, s Kossuthot Magyarország kormányzójává választották. Ekkorra azonban Ferenc Józsefnek sikerült az orosz cár aggodalmát felkeltenie, s óriási orosz haderő indult Magyarország eltiprására. A harapófogóba került magyar honvédsereget a túlerő legyőzte, s a magyarok 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert. A szabadságharc leverését szörnyű megtorlás követte. Október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvédtábornokot (ők aradi vértanúkként vonultak be a magyar történelembe), Pesten pedig agyonlőtték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. A börtönök megteltek, a honvédeket erőszakkal besorozták a császári hadseregbe. Aki tehette, külföldre menekült.

A szabadságharc leverése után Magyarországot meghódított tartományként kezelve, önállóságát felszámolva beolvasztották a centralizált, abszolutisztikus módon kormányzott osztrák birodalomba.

A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-1849 a magyar nép legnagyobb tette volt. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom. A II. világháború utáni magyarországi kommunista rendszer nem tartotta nemzeti ünnepének. Az 1950-es években “szocreál” demonstrációkat tartottak, s az 1848-1849-es eszmékhez az internacionalizmust, a “világforradalmat” igyekeztek hozzákapcsolni. Az 1960-as évektől “diákünneppé” változtatták, “forradalmi ifjúsági napok” elnevezéssel összemosták március 15-ét olyan napokkal, olyan kommunista évfordulókkal, amelyeknek semmi közük nem volt a márciusi ifjúsághoz. Akik e jeles nap eseményeihez méltóan akartak ünnepelni, azokra nem ritkán rendőri gumibot várt. Az 1980-as évek végén rendőrök sorfalai között tízezres tömegek ünnepeltek méltósággal.

Március 15-e eszméjét a magyar történelemben a különböző politikai erők sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani. Akadtak azonban ellenpéldák is. Ilyen volt az 1956-os forradalom, amikor október 23-án a szabadságot és függetlenséget követelő fiatalok, a tömegek március 15-e eszméjét, a “márciusi ifjak” követeléseinek jó részét ismételték meg.

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1849-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.








hirdetés