Mi történt a Survivor óta Gergővel és a nyíregyházi kötődésű Anitával? – “A mi szerelmünk ott maradt a szigeten”

Akt.:
Mi történt a Survivor óta Gergővel és a nyíregyházi kötődésű Anitával? – “A mi szerelmünk ott maradt a szigeten”
Budapest, Nyíregyháza – A műsor rajongóit már jó ideje lázban tartja a kérdés, hogy mi lehet a játék óta Anitával és Gergővel, akik a szigeten egymásba szerettek.

Anita a Bors megkeresésére elárulta, hogy már a szigeten is sok szó esett közöttül arról, mi lesz velük, ha véget ér a játék.

– Gergő először nem is tetszett, majd észrevétlenül kerültünk egymáshoz egyre közelebb. Engem is meglepett, de az ötödik együtt töltött napunkon már szinte vágytam az érintésére. Lassan bontakozott ki a kapcsolatunk, a szigeten más lehetőségünk nem is volt, mint a beszélgetés. Már a szigeten is sokat beszélgettünk arról, hogy mi lesz velünk kint. Én tartottam a köztünk lévő nyolc év korkülönbségtől, de a végére nem volt kétség, hogy megpróbáljuk együtt – mondta Anita.

A pár három napot töltött együtt a Fülöp-szigeteken.

– Életem egyik legszebb három napja volt, buliztunk, vacsoráztunk, mint egy teljesen hétköznapi pár. Engem is meglepett, de működött a dolog. Két napra rá, hogy hazajöttünk, összeköltöztünk. Gergő sütött tortát nekem, hozott egy üveg pezsgőt és a bőröndjeit. Aztán visszamentem dolgozni, a kiforrott életembe, és meglátta a karrierista énemet. Más életszakaszban járunk, be kellett ismernünk, végül békességben váltunk el. A mi szerelmünk ott maradt a szigeten.

Forrás: borsonline.hu


for
Budapest, Nyíregyháza - A Survivor 22 éves joghallgatója, Gergő, és 30 éves jogásza, a nyíregyházi kötődésű Anita randevúra ment egy hotelbe, hogy együtt töltsenek egy éjszakát. A túlélők már a vacsora előtt csókban forrtak össze. De vajon beteljesedett a szerelmük? Vélhetően igen, mivel az esti ...

Címkék: , , ,







hirdetés