Miamiból érkezett értékes ereklyével is segítenék a Szpari beteg szurkolóját

Miamiból érkezett értékes ereklyével is segítenék a Szpari beteg szurkolóját
Nyíregyháza – Cséke György közbenjárásával az NFL egyik legjobb védője, Ngwa Suh mezére lehet licitálni.

A bajban lévőnek jól jön a segítség, ismerőstől és ismeretlentől egyaránt. Tomek Zoltán bajban van. A Szpari szurkolója komoly betegségben, leukémiában szenved. Tavaly nyár óta kórházban van, márciusban csontvelő–átültetés vár rá. Szurkolótársai és sokan mások már eddig is segítették őt és családját rendszeres, vagy egyedi támogatással.

A Szpari és a Győr drukkerei jó barátságban vannak egymással. Amikor a Rába–partiak itt játszottak és megtudták, hogy mi történt, segítettek. Egy különleges, Szpari–címeres órát készíttettek, amit árverésre bocsátottak. Az órát nemréiben hozták el a licit győztesének Nyíregyházára Zoli pedig megkapta a licit összegét, illetve magát az órát is.

És jött egy újabb licit egy igen jegyzett ereklyéért. Ezt is a focinak, de az amerikainak köszönhetően. Ebben főszerepe van ifjabb Cséke Györgynek. Hogy ő ki, azt a Spartacus, a megyei foci kedvelőinek aligha kell magyarázni. Az élvonalat is megjárt játékos nyíregyházi nevelés volt, ám több klubban, így például a Budapest Honvédban is játszott. Cséke György néhány éve Floridában él, de időnként haza jön, a Szpariról pedig naprakész.

Carter fiát is edző

– Zolit is ismerem, de az öccse Peti nagyon régi barátom – kezdte lapunk érdeklődésére Cséke György. – Tőle tudtam meg, hogy mi történt. Miamiban privát fociedző vagyok, már több mint húsz sráccal foglalkozom. Egyikük, akit úgy hívnak hogy Quincy, óriási tehetség, szerintem hatalmas sztár lehet belőle. Az édesapja Rubin Andre Carter híres amerikai focista volt, most a Miami Dolphins védősorának egyik edzője (assistant defensive line). Szimpatikus ember, jóban vagyunk sokszor találkozunk.

Az edzőközpontba kellett menni

– Egyik alkalommal a táplálkozás fontosságáról, a betegségek megelőzéséről beszélgettünk, akkor került szóba Zoli esete. Azonnal felajánlotta a segítségét. Másnap New England Patriots volt a vendég hétfő esti meccsen, mondtam neki, hogy egy Tom Brady mez milyen jó lenne. Azt válaszolta, hogy az lehetetlen, ám a Dolphins egyik nagy sztárja, az NFL egyik legjobb védőjátékosa Ndamukong Ngwa Suh talán elérhető.

– A meccs utáni reggel hívott telefonon, de mivel edésem volt, később tudtam visszahívni – folytatta Cséke György. – Akkor ő nem ért rá, küldött egy üzenetet, hogy menjek be a Dolphins edzőközpontjába a kódjával és a portán várni fog egy csomag. Bementem, hát nagy élmény volt egy NFL csapat edzőközpontja, a porta, minden. A csomagban pedig ott volt egy 93–as mez, amelyet Ndamukong Ngwa Suh viselt. Nem akármilyen, hiszen eredeti, ebben még nem játszott, ám ilyet nem lehet kapni a boltokban. Nagyon megörültem és megköszöntem.

Kemenes Szabolcs is segített

– Amikor hazajöttem mutattam is Zolinak, majd gondolkodtam, hogy lehetne ezt kézzel fogható segítségre váltani. Felhívtam Kemenes Szabolcsot, akivel a Honvédban játszottam együtt, mert tudom, hogy a sportcsatornán szakértő. Vázoltam neki, hogy mi a helyzet.

– Oké – válaszolta és öt perc múlva visszahívott, hogy elintézte Így, a Sport tévé munkatársainak segítségével került fel licitálásra, a Super Bowl végéig lehet ajánlatot tenni. Remélem minél többet kínálnak majd érte, mert az nagyobb segítség lesz Zolinak. Hát ennyi a sztori–mondta Cséke György.

KM-ML








hirdetés