Micsoda a moziban

Micsoda a moziban
Néhány évvel ezelőtt egész tömeg gyűlt össze a művészmoziban Dettre Gábor Tablójának első vetítésén. Mielőtt betódultunk volna a terembe, hogy elhelyezkedjünk a kicsit már szétfarolt, de annál kényelmesebb székeken, az előtérben volt időm szemügyre venni mind a négy embert, aki a régen várt magyar filmre jött – Csáki Alexandra jegyzete.

Kettőn nem nagyon volt mit néznem, mert már régóta barátnők voltunk akkor, de a sarokban álldogáló kisnyugdíjasokon megakadt a tekintetem. Szemlátomást ők is zavarban voltak, nem igazán tudták, hogy mi következik most, egyértelmű volt, hogy fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk a Tabló kapcsán.

Kisvártatva a „mozigépész” bekapcsolta és beállította a projektort, a múvi percek óta ment, már alábbhagyott a mocorgás is, amikor premier plánban az arcunkba csapódott a főszereplő, Mucsi Zoltán öhm… micsodája. Na, ez volt az a pillanat, amikor a két néni szinkronban ugrott fel a székről, és a sötétben botorkálva, mély elégedetlenkedések közepette elhagyta a termet. Az ajtó dörrenése után pár másodperc feszült csend következett, majd egyszerre nevettünk fel mind a négyen.

Őszintén, hát mit lehet ilyenkor mondani? Semmit, egyrészt mert nem illik beszélgetni a moziban, másrészt, mert nincs is mit. Egyértelmű, hogy ha egy filmet nem vetítenek a plázákban, akkor az csak egy nagyon vékony, erős idegzetű és mindenre felkészült rétegnek szól. Nem tudom, más hogy van vele, de számomra sokkal megrázóbb végignézni a Pretty Womant vagy egy fejezetet a Szulejmánból, mint az említett testrész látványa egy pillanatra. Persze, nem vagyunk egyformák…

– Csáki Alexandra –








hirdetés