Micsoda mérkőzések voltak!

Micsoda mérkőzések voltak!
© Illusztráció: KM-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A szezon első felében több csapat is játszott olyan mérkőzést, amire rá lehet fogni: az év legjobbja volt.

A megyénkbeli élcsapataink között van olyan, amelyik a kiesés ellen küzd, más pedig bajnokaspiráns, közös bennük, hogy mindannyiuk már a szezon első felében játszott olyan bajnokit, amire az egész országban felkaphatták a fejüket, sőt, némely esetben az sem kizárt, hogy a klub történetének legemlékezetesebb eredményét érték el.

Utóbbira a legnagyobb esélye az első élvonalbeli idényét töltő Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának van. A szabolcsiak szeptember végétől sorozatban három vereséget szenvedtek el, amikor a címvédő, Európa-liga-csoportkörös MOL Vidi FC-t fogadták. A fehérváriak az első fordulóban 4–0-ra győztek a várdaiak ellen, tegyük hozzá, hazai pályán sem a mieink voltak esélyesek.

A Vidi a júliusi találkozóhoz hasonlóan októberben is tizenegyesből, viszonylag korán került előnybe, ám Jefferson Sassá egyenlített. A fehérváriak nem dolgoztak ki sok helyzetet, a szünetre mégis előnnyel vonulhattak pihenni. A második félidőben némiképp a semmiből építettek tetszetős akciót a kisvárdaiak, Stopira ért a labdához szerencsétlenül (várdai szempontból szerencsésen) és a saját kapujába lőtt. Dajka László csapata a szezon talán legnagyobb meglepését okozta azzal, hogy négygólos döntetlent játszott a címvédővel.

Edzőváltás után gólzápor

Hasonlóan váratlan volt a Nyíregyháza Spartacus győzelme. A labdarúgó NB II-ben a kieső zónába is benézett a Szpari, amely az októbert már a Bozsik Józsefet váltó Lengyel Rolanddal kezdte meg. A szakembernek a kinevezése után nem volt sok ideje, hogy felkészítse a csapatát, hiszen épp egy hétközi forduló következett a Békéscsaba ellen.

A roppant motiváltan játszó piros-kékek Hornyák Marcell duplájával és Fodor Ferenc találatával 25 perc után már 3–0-ra vezettek, mielőtt azonban túl nagy lenne az öröm, két távoli góllal szépített a Csaba. A második félidőben Pekár László nyitotta meg a gólcsapot, amire még szintén érkezett válasz, ám a 25 éves támadó további kétszer talált a kapuba, így az év meccsén 6–3-ra győzött a Spartacus, amivel egy kilencmeccses vereségsorozat végére tett pontot.

Az NB III-as Sényő-Carnifex játékosainak a december marad örök emlék: a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában a Ferencvárost hozta a Mikulás. A szép számmal kilátogató Fradi-szimpatizánsok nem lehettek elégedettek az első félidőben látottakkal, ugyanis a hazaiak már a harmadik percben előnybe kerülhettek volna, és úgy általában sem a megilletődöttség volt rájuk jellemző. A második játékrészben aztán hamar eldőltek a lényegi kérdések, az FTC a 49. percben emberelőnybe került és tizenegyeshez jutott, amit értékesített is. A Sényő tíz emberrel nem tudott olyan zártan védekezni és érthető módon erővel sem bírta már úgy, mint az elejét, így 4–0-ra kikapott ugyan, de játékukra büszkék lehetnek.

A Csaba ellen csak így lehet

Ha a megyében valamelyik labdajátékban esély van a végső győzelemre, akkor az a röplabda. A Fatum-Nyíregyháza az előző szezonban is nagy csatákat vívott a Békéscsabával, amelyet a Magyar Kupa fináléjában legyőzött, a bajnoki döntőben azonban nem bírt vele. Ez az idény még az előzőnél is kiélezettebb, bárki megverhet bárkit, de ha a csabaiakat elkapja valaki, az mégiscsak nagy szó.

Hollósy László együttese megtette, ráadásul háromszor. A nyíregyházi lányok már a második fordulóban elutaztak a Viharsarokba, ahol a mieink számára nem alakultak jól a dolgok, a hazaiak kettő nullára, a második játszmát igen simán nyerve vezettek. Ezután jött a csoda. A harmadik szettben meccslabdákról fordított a Fatum, a negyedikben pedig 24:20-ról jött vissza, majd a döntő játékrészben is felülkerekedett az ellenfelén.

A nyíregyházi meccsen a Békéscsaba állt fel kettő nullás hátrányból, majd a döntő szettben már 9:5-re vezetett – erre jött válaszul egy tíz kettes Fatum-roham. A harmadik összecsapáson a legdöbbenetesebb az volt, hogy a mieink a második játékrészben csupán hat pontot szereztek, ám talpra álltak és ezt is megnyerték 3:2-re.

A Nyíregyháza Blue Sharks is az élcsapatok közé tartozik a férfi kosárlabda NB I. B Piros csoportjában, ennek megfelelően többször is magabiztosan verte meg az ellenfeleit. A győzelmek közül kettő egészen elképesztőre sikerült. A Cápák novemberben úgy ütötték ki negyven ponttal a Bonyhádot, hogy az első fél­időben összesen három mezőnykosarat engedtek, és már a nagyszünetben 50–9-re vezettek. Egy hónappal később a Békés szaladt bele nagy pofonba a Continental Arénában. Bus Ivánék akkor húsz percnyi játék után még „csak” tizenöt ponttal vezettek, a meccs végére negyvennyolc lett közte.

A Kisvárda Master Good SE kézilabdázói a Dunaújváros felett aratott sikerükre lehetnek a legbüszkébbek, hiszen bár benne volt, hogy nyerni tudnak a szabolcsiak, arra kevesen gondoltak, hogy hét góllal jobbak lesznek a nemzetközi kupákban rendszeresen elinduló csapatnál.

Az utcákon versenyeztek

És ha már a békésiek kedvelt ellenfelek voltak ősszel: a Várda eggyel nyert Békéscsabán, mindezt úgy, hogy ­Guialo két másodperccel a vége előtt jegyezte a győztes találatot.

A technikai sportágak szerelmesei sem unatkozhattak. Novemberben először rendezték meg a Nyíregyháza Rallyt, minek eredményeként egy nagy sportdiplomáciai siker is született, 2003 után ismét rali Európa-bajnoki futamot rendezhet Magyarország, Nyíregyháza a nyolcfutamos sorozat egyik állomása lesz.

MK








hirdetés