Miért romlik meg manapság a kenyér 2-3 nap után?

Akt.:
Miért romlik meg manapság a kenyér 2-3 nap után?
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – Az utóbbi időben, főleg a nyári, kánikulai időszakban, egyre gyakrabban fordul elő, hogy 2-3 nap után a nejlonzacskóba csomagolt, frissen vásárolt kenyér megpenészesedik. Mindez dühítő és bosszantó – nem csupán az anyagi veszteség miatt – írja olvasónk.

Megítélésem szerint majdnem mindegy, hogy melyik cég, hol és milyen kenyeret állít elő, hiszen a legtöbb harapnivaló nem kevés segédanyagot, kiegészítő adalékot, és ki tudja, még mi mindent tartalmaz, ami óhatatlanul rányomja bélyegét a felhasználhatósági időre. Nem vagyok sütőipari szakember, de gyermekkorom kenyereivel összevetve, a mai termékek bizony sokkal hamarabb penészesednek, romlanak ránk. Talán papírtasakban vagy kenyértartó dobozban tárolva tovább bírnák, akkor viszont egymás kezébe adnák a kilincset az emberek a fogászaton, illetve a műfogsorjavító műhelyekben. Egy sokat tapasztalt pék talán magyarázatot tudna adni a probléma miértjére, sőt, kiküszöbölésére is. Ismerek olyan háziasszonyokat, akik hűtőben tárolják, illetve lefagyasztják a kenyeret, ám így sokat veszít az ízvilágából.

– S. Gyula, Nyíregyháza –








hirdetés