Míg az élők a temetőben vannak, a halottak hazalátogatnak

A halottak napja fontos, lelkiséggel telített ünnepünk
A halottak napja fontos, lelkiséggel telített ünnepünk - © Fotó: KM
Nyíregyháza – Az elődök sírja egyesítette maga körül az élő utódokat.


Bizonyára ma is sokan összekeverik mindenszentek (november 1-je) és halottak napját (november 2-a). Az előbbi a katolikusok, az utóbbi a protestánsok számára a halottak emlékezetének évenként ismétlődő nagy ünnepe. A két ünnep egymásba olvadása és a helyi szokások fokozatos eltűnése mellett a halottak emlékét ápoló megemlékezés az egyik legelterjedtebb ünnepünk lett, s az ehhez tartozó szokásokról mesélt lapunknak dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató.

Hazalátogató holtak

– Napokkal, hetekkel előbb megindul a készülődés a holtak ünnepére. A falu a temetőt takarítja, elégetik a gazt, a kidőlt, elkorhadt sírjeleket javítgatják, a családok pedig a hozzátartozóik sírjait tisztogatják, alakítják. Odahaza is folyik a készülődés. Különös hangulata, illata van ezeknek a késő őszi napoknak. Ismerősök, ritkán látott rokonok találkoznak a síroknál. Ekkor már mindenki ráér, hiszen erre a napra el kellett végezni a betakarítást.

– A néphit szerint, míg az élők a temetőben vannak, a halottak hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sőt vizet is tesznek az asztalra. Nem tudjuk, hogy az ünnep népi szokásai mikor alakultak ki. A sírok megtisztítása, virágokkal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás a magyar nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás.

– Halottak napján, de általában haláleset, temetés alkalmával tilos volt a kenyérsütés, mert a hiedelmek szerint annak rossz íze lenne. A szegényeknek szánt „kódus” kalácsot is már október utolsó napjaiban megsütötték. A halottak hetében általában tiltották a munkát, hogy a halottak nyugalmát meg ne ­zavarják. Nem szabadott mosni, mert „ha mosnak, a halottaik is vízben lesznek”. Tilos volt a földben, a földdel dolgozni, a halottak porát bolygatni nyilvánvalóan annak a vélekedésnek analógiájaként, amely szerint a föld nem más, mint a halottak pora, nyughelye. Tilos volt varrni, mert a néphit szerint minden öltéssel a halottak testét szurkálják meg. Nem szabad káposztát eltenni, mert az megromlik. Nem szabad aprófát vágni, mert a végtagok megbénulnak.

Megyénk szokásai

– Az általános megemlékezések mellett helyi szokások is kialakultak. Megyénkben elterjedt, hogy aki nem tud kimenni a temetőbe, otthon annyi gyertyát gyújt, ahány halottja van a családnak. Több helyen szokás volt az égő gyertyát az utcára néző ablakba helyezni. Sokan a nagy távolság vagy betegség miatt otthon, szűk körben, egy családi vacsora és gyertyagyújtás mellett emlékeznek halottaikra. A családtagok ünneplőbe öltözve, közösen keresik fel a hozzátartozóik sírjait, koszorút, virágot, gyertyát helyezve a sírhantra. Manapság a gyertya a halottak ünnepének legfontosabb kelléke. A gyertya lángja: a világ világossága. Amíg a gyertya ég, addig a halottak is világosságban vannak a föld alatt, tartják. Amíg a gyertyák égtek, a felnőttek csendesen imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért, felidézték a halottakhoz fűződő emlékeket, vagy éppen egymás gondjairól beszélgettek, hiszen ilyenkor a távolra került rokonok is hazatértek, ha csak tehették. Az elődök sírja így egyesítette maga körül az élő utódokat is – tudhattuk meg dr. Bodnár Zsuzsannától.

Alamizsnaosztás ideje

– Halottak napjának a korai forrásokban lelkek napja, lelkeknek emlékezete az elnevezése – adta tudtul a néprajzkutató. – Irodalmi adatok alapján tudjuk, hogy régen halottak napján megvendégelték a szegényeket, koldusokat. Olykor az elhunyt végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradottak lelkiismeretesen teljesítették, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Megszívlelendő szokás: a néphit szerint a temetőben, a sírokon gyújtott gyertyákat nem szabad más sírjára áttenni, mert akkor annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról a gyertyát elvitték, a másik halott lelkére száll.

KM








hirdetés