Milliós beruházások Parasznyán

A településen 20 százalékos a munkanélküliség, mégis milliós beruházásokat végeznek.

Sok a gondunk, leginkább a munkanélküliség, kevés a pénzünk, de minden lehetséges helyen kopogtatunk. Pályázunk, többségében nyerünk és mindezek eredményeként futja beruházásokra is, fejlődünk – mondja Fekete Ferenc, az 1360 lelkes kistelepülés, Parasznya polgármestere.

Az aszfaltozás sorában most az Arany János utca következik, a körülbelül háromszáz méteres szakasz pormentesítése nyolc millió forintba kerül. Szolgáltató házukban megkezdik és még az idén be is fejezik az elavult nyílászárók hőszigeteltekkel történő teljes cseréjét, mintegy hétmillió forintos költséggel. Ugyancsak ebben az esztendőben elkezdik a Baross Gábor Általános Iskola konyhájának uniós előírások szerinti korszerűsítését. Ennek keretében a legutolsó tányérig mindent kicserélnek. A jövőre is áthúzódó beruházás összesen húszmillió forintba kerül majd.
Pályázaton nyertek egy hét személy szállítására alkalmas kisbuszt, amellyel a kisebbségi gyermekek óvodába, iskolába történő szállítását oldják meg.

– A munkanélküliségen, a megyei munkaügyi központtal kialakított jó együttműködés eredményeként közmunkaprogrammal tudunk segíteni. Változó összetételben, de folyamatosan alkalmazunk harminc közmunkást. Leginkább velük tartjuk karban köztereinket, gondoskodunk a csapadékvíz-elvezető árkok tisztításáról, a település szépítéséről – sorolta Fekete Ferenc, Parasznya község polgármestere.








hirdetés