Milyen vajon a Tisza? Így látják a horgászok!

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe a horgászok tapasztalatai. A legutóbbi felvetésekre reagált Fesztóry Sándor, a megyei horgász szövetség ügyvezető igazgatója, egy másik cikkben erről is olvashatnak az érdeklődők a Horgász, vadász oldalon.


Egy meghökkentő tapasztalatát mesélte el lapunknak egy olyan horgász, aki a Tisza Szabolcs és Timár közötti szakaszán szokott csónakból horgászni.

– Október 13-án 10 óra körül megjelent egy vízi jármű fehér, szögletes kabinnal. Az egyik szakaszon felment és visszajött, majd ment keresztbe és átlósan is ugyanott több órán keresztül. Arra gondoltam, hogy a halakat így akarja elűzni a természetes élőhelyükről, mivel a közelben lehet egy háló, s abba akarja belekergetni a pikkelyeseket. Sajnos nem tudtam lefényképezni, hogy legyen róla bizonyítékom, de a nevét megjegyeztem.

– Ezt másnap jelezni is akartam a megyei horgász szövetség ügyvezető igazgatójának, de a titkárnő azt mondta, hogy külföldön tartózkodik. Én is tapasztaltam már, hogy olykor-olykor olyan a víz szaga, mint amit az ember a kültéri pottyantós vécékben érez – tette hozzá a horgász.

KM

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés