Mindegyik csapat nyert

Az ötpróba legjobban várt kihívása: a horgászat
Az ötpróba legjobban várt kihívása: a horgászat - © Fotó: magánarchívum
Rakamaz – A megye egyik legszebb vízpartján szerezhettek egy életre szóló élményt a diákok.

Ismét rakamazi siker született a Horgász-suli program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Horgász ötpróba versenyén az elmúlt pénteken. A versenyen kilenc település általános iskoláinak legjobb kis horgászai kiélezett küzdelemben mérték össze tudásukat.

Elmélet és gyakorlat

– A versenyen már jelentkeztek az új trónkövetelők, hiszen Tiszabezdéd csapata csupán 4 ponttal, míg Tiszavasvári csapata 5 ponttal maradt le a helyi csapattól, ami 164 pontnál csak minimális különbségnek számít. Külön elismerést érdemelnek Tiszabezdéd csapatának tagjai, akik a halfogásban igen kiemelkedő eredményt értek el, és így megszerezték az ezüstérmet – tájékoztatta lapunkat Biri Imre, a verseny főszervezője, a Horgász-suli program vezetője.

– Tiszavasvári csapata a célba dobásban szerzett győzelme és a többi versenyszámban elért tisztes eredménye a bronzéremhez volt elegendő. Itt csak az a csapat győzhetett, amelyik minden versenyszámban a legjobbak közé tudott kerülni, ezért külön elismerés illeti a Rakamazi Erzsébet Királyné Általános Iskola csapatát.

– Elméleti felkészültségben Mándok és Tiszadob csapata bizonyult a legjobbnak, míg a horgászkészség-szerelésben Kocsord és Nyírtelek jeleskedett. Evezésben Levelek és Tiszalök csapata bebizonyította, hogy mennyire sokat jelent a gyakorlás és az összeszokott csapatmunka – értékelte az eredményeket Biri Imre.

Oklevelek, ajándékok

Bodnár László, Rakamaz polgármestere az eredményhirdetéskor elmondta, valójában minden csapat nyert, hiszen a gyerekek egy igazán izgalmas játékos vetélkedőn, a megye egyik legszebb vízpartján szerezhettek egy életre szóló élményt. A Mohosz megyei vezetésének és a szponzorok támogatásának köszönhetően a helyi Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesületnek sikerült egy színvonalas versenyt rendeznie.

A felejthetetlen élmények mellett minden versenyző kapott emléklapot, a győztesek érmet, oklevelet és hasznos ajándéktárgyat. A többi versenyző sem ment haza üres kézzel, hiszen mindenki kapott egy horgásztudást fejlesztő kiadványt és kisebb ajándéktárgyat.

A versenyre felkészítő horgászegyesületek vezetői szintén elismerést vehettek át a csapatok felkészítéséért.

Tiszabezdéd a házigazda

– Köszönet mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a rendezvény megtartását. Külön köszönet Tiszabezdéd csapatának, akik felajánlották a következő évi Horgász ötpróba verseny megtartását. A Horgász-suli záró versenyével az élet nem áll meg, hiszen hamarosan beindulnak az iskolai horgászszakkörök foglalkozásai, ahol elkezdjük a jövő kis horgászainak és leendő nagy versenyzőinek a felkészítését – tette hozzá Biri Imre.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés