Minden követ megmozgatnak az asztaliteniszezők

Sallai Zoltán (balra) sérülése miatt is igazolt a Nyírbátor, ahol Tóth Gábor (jobbra) fejlődése miatt is fontos a bentmaradás
Sallai Zoltán (balra) sérülése miatt is igazolt a Nyírbátor, ahol Tóth Gábor (jobbra) fejlődése miatt is fontos a bentmaradás - © Fotó: Sipeki Péter
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Nyírbátorban a bentmaradás a cél, a százszázalékos apagyiak kacérkodnak a visszajutás gondolatával.

Nem sok időt hagytak a karácsonyi bejgli és az újévi malac megemésztésére az asztaliteniszezőknek, hiszen január második hétvégéjén máris folytatódnak az asztalitenisz NB-s csapatbajnokságok. Megyénk együttesei hat különböző bajnoki csoportban szerepelnek, összesen tizenegyen.

Szükség volt az erősítésre

A férfiaknál a legmagasabb szinten továbbra is a Nyírbátori ASE szerepel, annak ellenére is, hogy Majoros Bence nyári távozása után visszaléptek az extraligától, és az NB I-ben indultak. A bátoriak akkor abban bíztak, hogy „külső” segítség nélkül, a megmaradt játékosállománnyal sikerül kiharcolniuk a bentmaradást, ám az ősszel szerzett két pont tarsolyában egyértelműen látszik, hogy ez nem menne. Éppen ezért lépésekre szánta el magát a vezetőség.

– Mindenképpen szerettük volna megerősíteni a csapatot, ezért leigazoltuk a BVSC-nevelésű Németh Jánost, aki korábban az extraligában is szerepelt – jelentette be Csekő Sándor, a nyírbátoriak szakosztályvezetője. – Ugyanakkor Sallai Zoltán sérülés miatt kidőlt egy időre, őt is pótolnunk kell, ezért a szintén budapesti illetőségű Benyovszki Gáborral is szerződést kötöttünk. Amikor játékost igazolunk, nálunk fontos szempont, hogy miként kamatoztathatjuk az ő tudásukat az utánpótlásnevelés javára, nos esetükben ez megvalósul, vagyis mindketten segítik majd a tehetségeink fejlődését. Közben az NB I-ben maradás pedig azért fontos, hogy jövőre Molnár Dávid és Tóth Gábor ezen a szinten tudjon játszani, hiszen az ő fejlődésükhöz ez elengedhetetlen.
A női vonalon NB I-es NAC Túróczy Nyíregyháza hétvégi, Szekszárd elleni meccsét február végére halasztották, így számukra csak egy hónap múlva indul a szezon, de így is felkészülten várják a folytatást.

Fiatalság mellé rutin

– Az elsődleges cél, hogy a saját nevelésű gyerekeink lehetőséghez jussanak, és ez tökéletesen megvalósult, hiszen öten is játszottak az őszi szezonban – ecsetelte Dirogi János edző-klubelnök. – Persze a fiatalság mellett szükség van a rutinra is, amit Fülöp Szilvia és Tarsoly Orsolya képvisel, előbbi a húsz egyéni meccséből csak egyet veszített el az ősszel, ezzel vezeti a csoport teljesítménylistáját. Az ötödik helyen állunk, egy-két ponttal szerezhettünk volna többet is, de a folytatásra vonatkozóan a céljaink nem változtak.

Apagyon tavaly az NB I-es csapat az NB II-be, az NB II-es az NB III-ba esett ki. Meglehet, előbbi csak átszállójegyet váltott, hiszen az őszt százszázalékos teljesítménnyel az élen zárta. Még úgy is, hogy a paralimpiai olimpiai részvételre is esélyes Berecki Dezső a szezon előtt távozott.

Veretlenül zárta az őszt

– Úgy vágtunk neki a bajnokságnak, hogy megpróbáljuk megnyerni, aztán meglátjuk, lesz-e lehetőségünk a nyáron a feljebb lépésre – mondta Oszlánszki László, az Apagy SE szakosztályvezetője. – Változatlan játékoskerettel folytatjuk, az első meccsünk rázósnak ígérkezik, hiszen a DVTK-Volán II-ben az első csapatban foglalkoztatott játékosok is szóhoz juthatnak.
Az apagyiak közül kiemelendő Nagy Balázs teljesítménye, hiszen ő mind a 32 egyéni meccsét megnyerte az ősszel. Ha így folytatja, alighanem hozzá is segíti a bajnoki címhez a csapatát.








hirdetés