Mindig az útviszonyoknak megfelelően közlekedjünk

Akt.:
Az autósoknak fel kell készülniük a „vízen futás” veszélyeire is
Az autósoknak fel kell készülniük a „vízen futás” veszélyeire is - © Illusztráció: KM-archív
Nyíregyháza – A viharos szél, a hirtelen lezúduló nagyobb eső pillanatok alatt megváltoztatják a közlekedési környezetet.

Gyakoribbá váló, tartós hőhullámok, majd ezeket lezáró, rendszerint heves zivatarok, szélviharok sora: az idei nyár időjárása eddig összhangban volt a térségünket érintő éghajlati változásokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján megjelent tanulmányból.

Számítani kell a látótávolság hirtelen csökkenésére is.” Fehérvári Marietta

A nyár még nem ért véget, az előrejelzések szerint péntekre ismét hidegfront alakítja az időjárásunkat, így a kánikulai – szerencsére már nem extrém hőséggel, „csak” 33–35 fokkal járó – napokat újra záporok, zivatarok zárhatják le, azt azonban még nem lehet tudni, mekkora széllel és mennyi csapadékkal jár majd mindez.
Megszűnik a tapadás

– A viharos szél, a hirtelen lezúduló nagyobb eső pillanatok alatt megváltoztatja a közlekedési környezetet, az életünk múlhat azon, ha nem a megváltozott út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedünk – mondta Fehérvári Marietta rendőr százados, sajtóreferens. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési tanácsai most kimondottan a felhőszakadásos, viharos helyzetekre vonatkoznak.

– A váratlan, özönvízszerű esőzésben a járművezetőknek számítaniuk kell a látótávolság hirtelen csökkenésére, az úgynevezett „vízen futás” veszélyeire. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, „felfut” a vízre, és a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik – ismertette a százados. – Mindez akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a nagy sebesség kopott gumiabroncsokkal párosul. Az autógumi futófelületének bordázatát nyáron is ellenőrizni kell, zivatar idején az autósok azonnal csökkentsék a sebességüket, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat – tette hozzá Fehérvári Marietta. A szél az útra sodorja a törmeléket, faágat, ezek miatt a vezetés nagyobb figyelmet kíván a gépjárművezetőktől, nagyon fontos helyesen megválasztani a sebességet, a fékutat.

Ha kell, álljon félre!

Országúton, autópályán az erős oldalszélre kell viharban felkészülni, ennek hatása pontos kormánymozdulatokkal ellensúlyozható. Tartósan szeles szakaszon mérsékelni kell a sebességet annyira, hogy a kocsi a széllökésekben képes legyen stabilan az utat követve haladni.

– Ha valaki úgy érzi, hogy a vihar olyan körülményeket teremtett, amelyben nem képes a járművét biztonsággal vezetni, akkor álljon félre, hiszen egy bizonytalankodó vezető is veszélyforrást jelenthet a többi közlekedőre – hangsúlyozta a főkapitányság sajtóreferense.

KM-BM


Gyalogosok és biciklisek

Viharban a gyalogosoknak is érdemes óvatosabbnak lenniük, hiszen az autósok is nehezebben észlelhetik őket. A kétkerekűeket használók viharos szélben jobban teszik ha félreállnak, behúzódnak fedett részre, a síkos út előbb okoz kellemetlen helyzetet nekik, mint egy autónak. – Kérjük a járművezetőket, fokozott óvatossággal, a mindenkori forgalomnak és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedjenek. Tartsanak kellő követési távolságot, előzéskor mindig győződjenek meg arról, hogy a manőver biztonságosan befejezhető! – nyomatékosított Fehérvári Marietta.








hirdetés